Szaddám-beszéd az öbölháború évfordulóján
Szaddám Huszein iraki elnök pénteken, az öbölháború kitörésének 12. évfordulóján mondott, az állami rádióban és televízióban közvetített beszédében bejelentette: Irak mozgósította erőit, hogy Bagdad kapuinál győzzék le az amerikai hadsereget, ha az megtámadja az országot.
Dátum: 2003-01-17 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:47.351209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iraki elnök "korunk mongoljainak" nevezte az amerikaiakat, utalva Hülegü kán hadseregére - amely 1258-ban feldúlta Bagdadot, véget vetve az Abbászida Kalifátusnak -, és hozzátette: Bagdad, népe és vezetése elszánta magát arra, hogy a támadókat kapuinál öngyilkosságra kényszerítse.
Szaddám Huszein beszédére két nappal azután került sor, hogy George Bush amerikai elnök közölte: elege van az iraki elnök "időhúzásából és hazugságaiból", s Szaddámnak be kell bizonyítania, hogy leszereli tömegpusztító fegyvereit.
Huszein "a gonosz varjainak és krokodiljainak" nevezte pénteki beszédében a Nyugat erőit, akik ismét "gazságot terveznek Irak ellen". Hangoztatta, hogy "a nyugatiak és köreik, különösen a zsidó és nem zsidó cionisták" évek óta próbálnak beavatkozni a közel-keleti ügyekbe.
Mint mondta, Amerikának nem sikerült meghódítania Irakot az öbölkonfliktus idején, és bebizonyosodott, hogy képtelen tanulni korábbi tévedéseiből.
Az elnök leszögezte, hogy bár nagy erőket vonultatnak fel Irak ellen, az ország nem fél a támadóktól. Felszólította az iraki népet: készüljenek fel az ellenállásra.
"Töltsétek csőre puskáitokat, hitetek sugara és fénye irányítsa őket. Emeljétek magasra zászlótokat, a legnagyobb Isten zászlaját" - buzdította népét Szaddám Huszein.
MTI - fidesz.hu