Menedékjog: egy kiskapu bezárul
Nem lehetne többé visszaélni a menedékjoggal, ha a parlament elfogadja a napokban beterjesztett törvénytervezetet. E szerint a külföldiek legfeljebb két alkalommal kérhetnék a menekültstátus megadását, utána kiutasíthatnák őket. A Népszabadság írása.
Dátum: 2007-05-09 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76902
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:23.166714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ma akár évekig is visszaélhet egy joghézaggal az, aki Magyarországon szeretne menedékjogot kapni: a bíróság elutasító határozata után vég nélkül adhat be újabb és újabb kérelmeket, a hatóságoknak pedig minden alkalommal le kell folytatniuk a teljes eljárást. A most beterjesztett törvényjavaslat szerint próbálkozni továbbra is tetszőleges számban lehetne, ám a második nemleges döntés után a külföldit kitoloncolhatnák, és ügyében az ismételt vizsgálatot már a távollétében folytatnák le. Ez a megoldás összhangban van az uniós normákkal. Egyébként az utóbbi időszakban 1500-2000 menekült érkezett Magyarországra, de a genfi konvenció szerint csupán 100-150 kaphatott menekültstátust.
Az elutasító határozat után évente több százan nyújtanak be újabb kérelmet, és ma már az öszszes ügy csaknem felében egynél többször kísérleteznek a menekültstátus elnyerésével. Van olyan külföldi, aki túl van az ötödik eljáráson is, de ha újabb beadványt nyújt be, továbbra sem kötelezhető az ország elhagyására. Mindez jelentős többletkiadást jelent, mert a kérelmezőket befogadó állomásokon kell elhelyezni, ellátásuk költségeit pedig a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal fedezi. Eddig a legtöbbet, több mint harmincmillió forintot egy, a volt Szovjetunió területéről érkezett család tagjaira költötték - évekig húzták az eljárást.
A legfurább eset egyébként egy szlovák férfi ügye - ő háromszor is próbálkozott. A menedékjogról szóló törvény tervezete az ő esetére szintén egyértelmű megoldást kínálna, mert az új szabályok szerint az uniós tagállamok polgárainak menekültstátus iránti kérelmét érdemi vizsgálat nélkül el kellene utasítani. Elvetnék azoknak a beadványát is, akik az EU Tanácsa biztonságos országok minimumlistáján szereplő államból érkeznek.
A törvénytervezet új fogalmat is bevezet: Magyarország védelemben részesítené azt, aki nem tartozik a genfi konvenció hatálya alá, ám hazaküldése esetén súlyos sérelem érhetné. Ilyen például a halálbüntetéssel vagy kegyetlen, megalázó bánásmóddal való fenyegetettség. Emellett pontosítani kívánják a "menedékes" fogalmát: ideiglenes védelemben azok a fegyveres konfliktus, polgárháború vagy az emberi jogok általános megsértése miatt tömegesen menekülők részesülhetnek, akik megfelelnek az EU irányelveiben meghatározott szempontoknak, illetve, akiket a kormány ismer el jogosultként.
Az eljárások gyorsítását és egyszerűsítését szolgálja, hogy bevezetnék a kérelmek előzetes elfogadhatósági vizsgálatát. A törvényjavaslat erre tizenöt napot ad, és ekkor kellene kideríteni például, hogy a külföldi nem valamely más EU-tagállamon át érkezett-e Magyarországra. Ha igen, az eljárást ott kell lefolytatni. Az ügy végét jelentené az is, ha a kérelmező a személyes meghallgatáson nem jelenne meg, vagy ismeretlen helyre távozna. Illetve, ha ellentmondásosan nyilatkozik a menekülésére okot adó körülményekről, hamis adatokat közöl, okmányait elrejti.
A kormány a menedékjogról szóló törvénytervezet sürgős tárgyalását kérte, s az a jövő januárban lépne hatályba. A javaslat elfogadásához a képviselők kétharmadának támogatására van szükség.
Lencsés Károly, Népszabadság
fidesz.hu