Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokolgép robbant az iraki Erbílben

Legalább 12-en meghaltak és 53-an megsebesültek szerdán reggel, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az iraki Kurdisztán fővárosában, Erbílben - közölte a helyi rendőrség.


Dátum: 2007-05-09 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:23.478750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A robbanószerkezet a kurd belügyminisztérium épülete előtt lépett működésbe. A robbanás helyén óriási kráter képződött, egy környékbeli ház teljesen összedőlt és a törmelékek közel 100 méteres körzetben szóródtak szét. A kurd belügyminisztérium szóvivője szerint az áldozatok között rendőrök és civilek is vannak.

A pokolgépes merényletek rendkívül ritkák az Irak északi részén fekvő kurd területen, amelyet eddig megkímélt az egész országban elharapózó erőszak. Utoljára 2005 májusában követtek el a városban nagy szabású terrorista akciót: akkor egy öngyilkos merénylő a Kurdisztáni Demokratikus Párt irodában robbantotta fel magát, és a detonációban több mint 60-an vesztették életüket. A két évvel ezelőtti támadást egy szunnita fegyveres csoport vállalta.

Közben az Irakot megszálló amerikai hadsereg bejelentette, hogy két katonája meghalt kedden, amikor járművük aknára futott Bagdad dél-keleti részén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek