Demokráciában, jogállamban nem maradhat a helyén
Éppen ideje volt - kommentálta a Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány távozásáról megjelent híreket szerdán az MTI-nek Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő, a párt rendészeti munkacsoportjának vezetője. "Hisszük, ha látjuk" - tette hozzá.
Dátum: 2007-05-09 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:24.846943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Hisszük, ha látjuk" - tette hozzá, utalva arra, hogy tavaly már felajánlotta távozását a főkapitány, ám a miniszterelnök kiállt mellette, Demszky Gábor főpolgármester pedig kitüntette. Kontrát Károly azt mondta, Gergényi irányítása alatt lépett fel tavaly ősszel olyan indokolatlan brutalitással a rendőrség az őszi megmozdulások során, hogy azután demokráciában, jogállamban nem maradhat a helyén rendőri vezető. Hozzátette: ha bekövetkezik Gergényi távozása, az nemcsak a kormánnyal folytatott tárgyalásokat könnyíti meg, de segíti helyreállítani azt a közbizalmat, amely megbomlott, összetört az ősszel.
Az MTI kedden számolt be arról, hogy várhatóan július 1-jével távozik posztjáról Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya. Az érintett mindeddig nem szólalt meg az ügyben, Jármy Tibor, a BRFK szóvivője azt közölte: "pletykákkal nem kívánnak foglalkozni." Demszky Gábor főpolgármester úgy nyilatkozott, nincs tudomása arról, hogy Gergényi Péter a nyáron nyugdíjba vonulna. Nem tud erről Oravecz Éva, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtófőnöke sem.
MTI - fidesz.hu