Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy hajszálra Jugoszlávia megszűnésétől

Jugoszlávia egy hajszálnyira van attól, hogy végleg megszűnjön létezni, illetve Szerbia és Montenegró nevű államalakulattá alakuljon át, miután az alkotmányozó bizottság megszövegezte a majdani közös állam alkotmányos alapokmányának végrehajtásáról rendelkező törvényt.


Dátum: 2003-01-17 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7025
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:47.667167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 27 tagú alkotmányozó testület fél évig tartó munka után, tavaly december 6-án fogadta a majdani közös állam alkotmányos alapokmányának szövegét, és a hét végén a törvényhozások elé is terjesztette a dokumentumot. Az alaptörvény végrehajtásáról rendelkező jogszabályt egyhónapos kemény vita után, késő éjszakába nyúló csütörtöki maratoni ülésén fogadta el a bizottság. Az alaptörvényt és a végrehajtási jogszabályt el kell fogadnia a két köztársasági parlamentnek és a szövetségi törvényhozás két házának, amivel jogilag megszűnik létezni a jelenlegi szövetségi állam, s átveszi a helyét a Szerbia és Montenegró nevű államalakulat.

A végrehajtási törvény legvitatottabb kérdéseiben öszvérmegoldás született. Az alaptörvényt és a végrehajtási jogszabályt együtt, külön szavazással, egyszerű többséggel és módosítás lehetősége nélkül fogadják el a törvényhozások.

A közös képviselők megválasztásáról a köztársasági parlamentek külön törvényt hoznak legkésőbb tíz nappal az alkotmányos alapokmány törvényerőre emelkedése után, s ezt követően a jugoszláv államfő kiírja a választásokat. Az alaptörvényben foglalt elvek szerint a képviselőket közvetlenül választják meg, kivéve az első két évet, amikor a köztársasági parlamentek fogják delegálni őket. A képviselők nem hívhatók vissza. A "munka nélkül maradt" jelenlegi szövetségi honatyák és kormánytisztviselők még legfeljebb egy évig fizetést kapnak.

Szerbia és Montenegró közös intézményei által használt ingatlanokról hat hónapon belül ugyancsak külön törvényt hoz a közös parlament. A hadseregnek nem lesznek saját ingatlanjai, a tagköztársaságok tulajdonában lévő létesítményeket kapja használatba.

Vita tárgyát képezte a jugoszláv jegybank jövője, illetve az, hogy mely intézmény képviselje a közös államot a nemzetközi pénzintézeteknél.

A végrehajtási törvény tervezete szerint a szövetségi központi bank addig működik, amíg nem alakul át Szerbia jegybankjává, amely működéséről a szerb parlament törvényt hoz majd. Amíg nem alakul meg a közös állam kormánya a külgazdasági kapcsolatok minisztériuma fogja képviselni az országot a nemzetközi pénzintézeteknél, s azután a kormány - a pénzügyminisztérium és a köztársasági jegybankok egyetértésével - dönt a további képviseletről.

Az alkotmányozó bizottság maholnap, a szükséges "jogtechnikai" kiigazítások után a parlamentek elé terjeszti az alaptörvény végrehajtásáról szóló törvényt. A testület azonban még ezzel sem fejezte be a munkát: el kell fogadnia még a kisebbségi jogokról szóló alapokmányt, amely szerves részét képezi majd az

alaptörvénynek.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek