Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lapvélemények Nikolic parlamenti elnökké választásáról

Másokra nézve már nem veszélyes a szerb nacionalizmus, de a szerbekre nézve igen, főleg mivel akadályozza az Európai Unióhoz való közeledést - állapította meg szerdai számában a Basler Zeitung című svájci napilap annak kapcsán, hogy Tomislav Nikolic szélsőséges nacionalista politikust választották meg a szerb parlament elnökévé.


Dátum: 2007-05-09 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:33.182057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cikk rámutat: bár a választás kapcsán felvetik itt-ott a Milosevic-éra feltámadását, vagy a szomszédos országokban gyilkoló szerb szabadcsapatok rémképét, de ez nem állja meg a helyét. "Szerbia nem jutott még túl a kilencvenes évekre jellemző nacionalista megszállottságon, de ezt már nem kíséri az akkori agresszivitás, és nem csupán azért, mert a hadsereget átalakították, hanem azért is, mert a fejekben sem kísért már az elképzelés, hogy "a szerbség védelmében" háborúba vonuljanak - írta a svájci lap.

A Salzburger Zeitung című tekintélyes osztrák lap megállapította: Szerbiában nem tesznek különbséget a demokráciával és a jogállamisággal összeegyeztethető hazafiság és az agresszív, idegenellenes nacionalizmus között. Szerbia politikai kultúrája számára méreg a nacionalizmusnak ez a válfaja. Az a tény, hogy Vojislav Kostunica kormányfő önként kísérletezik vele, mindenekelőtt az ő szerb hazafiságát járatja le - írta a Salzburger Zeitung.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek