Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magosz: többmilliárdos aszálykár

Több milliárd forintra tehető az idén eddig a mezőgazdaságban a fagy-, a jég- és az aszálykár okozta veszteség - jelezte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2007-05-09 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:34.156693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdekképviselet elnöksége megvitatta az elemi és aszálykárok miatt bekövetkezett helyzetet, és noha a pontos kárfelmérés még hátravan, a jég- és a fagykárt már így is többmilliárd forintra becsülik. Ezért a Magosz kéri a kormányt, hogy a károk enyhítése érdekében a Nemzeti Kárenyhítési Alapba fizesse be azt a 25 milliárd forintot, amelyet az uniós nemzeti kiegészítés finanszírozásakor a gabonaintervenció költségeire hivatkozva megtakarított. Szorgalmazzák azt is, hogy az unió kárenyhítési alapjából Magyarország kérjen támogatást a fagy- és jégkárok mérséklésére. A Magosz elnöke felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy a fagy- és jégkárokat 10 napon belül a kár keletkezését követően jelentsék be, mivel csak így számíthatnak veszteségeik részleges pótlására.

A sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elhangzott: az unió úgynevezett szolidaritási alapjából akkor kaphat egy ország mezőgazdasági kárainak mérséklésére, ha a károk meghaladják a 3 millió eurót - azaz a 750-780 millió forintot - vagy a GDP 0,6 százalékát. Jakab István szerint a magyar kormánynak törekednie kell arra, hogy ebből a szolidaritási alapból a magyar gazdálkodók is kapjanak. A Magosz elnöke szerint ugyanis a Nemzeti Kárenyhítési Alapban lévő forrás nem elegendő a mostani fagy- és jégkárok enyhítésére. Az alapba ugyanis a gazdálkodók mintegy 400 millió forintot fizettek be eddig és az állam a költségvetésben erre a célra 500 millió forintot tett félre.

A Magosz elnöke ugyanakkor megjegyezte: arra senki nem számíthatott, hogy az alap működésének megkezdését követően azonnal kárenyhítésre lesz szükség. Az alap feltöltését ugyanis többéves időszakra tervezték. A Magosz a károk enyhítése érdekében tanácskozásokat kezdeményezett az érintett megyékben a gazdálkodókkal. Így tanácskozásra kerül sor Nyíregyházán, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében is. Az ország keleti és északkeleti részén a gyümölcsösökben rendkívül nagy kárt okozott a május eleji fagy. Van olyan terület, ahol 100 százalékig károsodtak a gyümölcsösök.

Jakab István kitért arra, hogy az aszály is rendkívül nagy gondot okoz a termelőknek, mivel a csapadékhiány éves szinten mintegy 200 milliméter. Ennek következtében az őszi kalászosok termésmennyisége várhatóan 30-50 százalékkal csökken. A tavaszi gabonát pedig a szakember megfogalmazása szerint ki lehet "tárcsázni". A Magosz elnöke hozzátette, hogy a jelenlegi esős időjárás legfeljebb enyhíti az aszályt, de nem szünteti meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek