Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Versenyképesség Műhely tagjai a Budapesti Értéktőzsdén tettek látogatást

A Fidesz Jövőnk című vitasorozatának utolsó témaköre a gazdasági és társadalmi versenyképesség. A téma jobb megismerésének érdekében május 8-án a Versenyképesség Műhely tagjai a Budapesti Értéktőzsdén tettek látogatást.


Dátum: 2007-05-09 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:36.944176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője által kezdeményezett Jövőnk vitasorozat záró állomásának témaköre a gazdasági és társadalmi versenyképesség. A téma jobb megismerésének érdekében május 8-án a Versenyképesség Műhely tagjai - Pelczné Dr. Gáll Ildikó, Varga Mihály és Szatmáry Kristóf - a Budapesti Értéktőzsdén tettek látogatást, ahol beszélgetést folytattak Szalay-Berzeviczy Attilával, az Igazgatóság elnökével, Pál Árpád, vezérigazgatóval és Dr. Mohai György, vezérigazgató-helyettessel.

A zárt ajtók mögötti megbeszélésen a legfontosabb téma a magyar gazdaság versenyképessége, a gazdaság jelenlegi állapota volt. A szakértőkkel folytatott eszmecsere egyik sarkalatos pontja a Tőzsde jövőbeni szerepvállalása volt, amely kapcsán a Tőzsde vezetői tájékoztatást adtak a Budapesti Tőzsde versenyképességét, a magyar befektetők lehetőségeit javító lépésekről.

Fidesz - Országgyűlési Képviselőcsoport

Sajtóosztály

Kapcsolódó elemek