Egyeztetés a kettős állampolgárság ügyében
A schengeni rendszer bevezetése nyomán Magyarországra csak komoly nehézségek és méltatlan procedúrák árán juthatnának el a külhoni magyarok - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-05-09 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:38.184352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány szerdai ülésén elfogadta a schengeni végrehajtási egyezmény alkalmazásához szükséges törvényjavaslatot az információs rendszer jogi feltételeiről - jelentette be Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Fidesz elnöksége felkérte az európai parlamenti képviselőket, hogy egyeztetéseket kezdjenek a többi magyar EP-képviselővel arra vonatkozóan, hogy a határon túli magyarok számára biztosítani lehessen a kettős állampolgárság lehetőségét.
A schengeni rendszer bevezetése nyomán Magyarországra csak komoly nehézségek és méltatlan procedúrák árán juthatnának el a külhoni magyarok - indokolta a képviselő. A politikus reményét fejezte ki, hogy sikeresek lesznek az erre vonatkozó egyeztetések. "Reméljük, hogy az a bizonyos december 5-i népszavazás sikertelensége és az akkor folytatott meglehetősen agresszív kormányzati gyűlöletkampány nem lesznek akadályozói, hogy ez az egyeztetés, majd később a kezdeményezés sikeres lehessen" - tette hozzá. A schengeni rendszerrel kapcsolatban a Fidesz szóvivője emlékeztetett Orbán Viktor és Joseph Daul, az Európai Néppárti- Európai Demokraták Képviselőcsoportjának elnökének megállapodására, amelyben többek között szó van arról is, hogy az uniónak közös bevándorlási politikát kellene alkotnia. Ez kiküszöbölné azt a lehetetlen helyzetet, miközben egy közös határ van, az országok külön-külön szabályozzák a hozzájuk való beutazást, bevándorlást - tette hozzá.
fidesz.hu