Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz elkötelezett a közös európai energiapolitika mellett

Gyurcsány energiaellátásról szóló ellentmondásos nyilatkozatai jelentős károkat okoztak Magyarország megítélésének, hitelességének, presztízsének - emelte ki Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-05-09 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:38.769560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Fidesz elkötelezett a közös európai energiapolitika mellett (Szijjártó Péter)

Az elmúlt napokban homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat hallhattunk az energiavezetékekkel kapcsolatban. Az is önmagáért beszélt, hogy a parlament felülbírálta Gyurcsány Ferenc korábbi álláspontját akkor, amikor napirendre vette a Fidesz ezen témában benyújtott országgyűlési határozati javaslatát - tette hozzá a politikus. "A Fidesz mindig is elkötelezett volt a közös európai energiapolitika mellett, továbbra is az. Sajnos olyan miniszterelnöke van az országnak, akinek szavára most már nem lehet adni, egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatokat lehet tőle hallani nap mint nap" - jelentette ki Szijjártó Péter.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 840, 'source_type': 'media', 'source_id': 859, 'target_type': 'article', 'target_id': 67459, 'relation_type': 'describes'}