Légi mentő nélkül az Alföld?
A Dél-Alföldnek csak egy részét fedné le a hatodik, legújabban tervbe vett, szegedi mentőhelikopter-bázis, ráadásul hatósugarának egy része átnyúlik a határon túlra - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2007-05-10 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:42.881644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eredetileg az ötven kilométerrel északabbra fekvő Szentest szemelték ki, már a területet is kijelölték, csupán az építkezés megkezdésére vártak. A mentőhelikoptereket üzemeltető kht. honlapján még tegnap is Szentes szerepelt a hatodik tervezett bázisként.
Szegeden alakítják ki az ország hatodik légimentő-bázisát - jelentette be nemrégiben a döntést az egészségügyi tárca és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
A közlemény szerint ezzel a bázissal Magyarország területének csaknem 90 százaléka lefedetté válik. Az OMSZ arról is beszámol: a nemrégiben Kecelen mérgezést szenvedett gyermekek esete is felhívta a figyelmet arra, hogy mihamarabbi fejlesztés szükséges ebben a régióban.
Emlékezetes: április közepén Kecelen egy öt hónapos és egy két és fél éves gyermek parazitaölő szert ivott. A mentőhelikopter a legközelebbi bázisról, Pécsről indult el értük. Mivel azonban Szegedre kellett szállítani a gyermekeket, a mentőhelikopternek először le kellett szállnia üzemanyagért Jakabszálláson. A gyermekek édesanyja autóval így hamarabb érkezett meg a szegedi gyermekklinikára, mint a mentőhelikopter. A gyermekklinika vezetője szerint sokkal hamarabb meggyógyulhattak volna a gyermekek, ha időben érkezik értük a helikopter, és időben be is szállítja őket a kórházba. A gyermekeket azóta egyébként hazaengedték, mindketten jól vannak.
Magyar Nemzet
fidesz.hu