Oroszország új ellenséget talált a győzelem napi ünnepségeken
Oroszországban a hagyományoknak megfelelően ünnepelték a győzelem évfordulóját, az esemény azonban ezúttal még a veteránoknak is a legkevésbé a 62 évvel ezelőtti eseményekről szólt. Burkoltan vagy cseppet sem leplezetlenül szinte minden az Észtországgal kialakult ellentétekről szólt - tudósít a Magyar Hírlap.
Dátum: 2007-05-10 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:46.116135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vörös téren a veteránok, a korabeli és mostani egyenruhába öltözött elit csapatok díszszemléjén Vlagyimir Putyin egyszer sem ejtette ki ugyan Észtország nevét, azonban aligha kétséges, hogy kihez irányultak szavai. Az elnök a "protokollnak" megfelelően hosszan méltatta az orosz nép hősiességét, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a győzelem nemcsak az orosz polgárokat kovácsolta egybe, hanem az Oroszországgal szomszédos országokat is. A háborús nemzedék átadta a mai generációnak a barátság és a szolidaritás hagyományát, a közösségvállalás és a kölcsönös segítség "megszenvedett" tapasztalatát. "Éppen ezért azok, akik ma megkísérlik megalázni ezt a felbecsülhetetlen tapasztalatot, s akik meggyalázzák a háborús hősök emlékműveit, azok megsértik saját népüket, ellentétet és újfent gyanakvást szítanak az államok és az emberek között" - jelentette ki szokatlanul erősen gesztikulálva Putyin. Észtellenes transzparensek voltak láthatók a kommunisták és szövetségeseik több tízezres felvonulásán. Igaz, itt a kormány- és Putyin-ellenes jelszavakból is volt bőven, azonban a visszatérő motívum a fasizmus megállítása volt. Gennagyij Zjuganov - a Lubjankán, a KGB egykori és a biztonsági szolgálat mostani székháza előtt elmondott beszédében - Észtország mellett megemlítette a szovjet emlékművek eltávolítására készülő Lengyelországot és a Kádár-sír feldúlása kapcsán Magyarországot is.
Hasonló hangulatban zajlottak le a vidéki megemlékezések is. Minden nagyobb városban volt katonai díszszemle vagy megemlékezés, illetve kommunista és hazafias felvonulás.
Groznijban a Dinamo stadionban győzelmi díszszemle volt, Ramzan Kadirov csecsen elnök előtt felvonultak a belügyi alakulatok. Apja, Ahmed Kadirov éppen két éve itt, a stadionban lett merénylet áldozata.
Magyar Hírlap
fidesz.hu