Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eladó az autópálya-kezelő?

A 100 százalékban állami tulajdonban lévő Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. 75 százalékát el szándékozik adni a gazdasági minisztérium, ám kedvező áresetén nem kizárt a teljes részvénypakett értékesítése sem - írja a Népszava.


Dátum: 2007-05-10 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:49.661101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszava információi szerint a 100 százalékban állami tulajdonban lévő Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. 75 százalékát szándékozik eladni a gazdasági minisztérium, ám kedvező áresetén nem kizárt a teljes részvénypakett értékesítése sem.

A tranzakciót, amelytől több tízmilliárd forintot várnak, szeretné még idén nyélbe ütni a szaktárca. Az ÁAK Zrt. értékesítésének módjára vonatkozó javaslattal rövidesen elkészül a Concorde Értékpapír Zrt. vezette privatizációs tanácsadói konzorcium.

Szakértők szerint valamennyi magánosítási módszer szóba jöhet az állami autópályákat kezelő vállalat piacra dobásakor. Vagyis lehet, hogy először kisebb, majd nagyobb ÁAK tulajdoni hányadot adnak magántulajdonba. De elképzelhető az is, hogy a vállalatot tőzsdén értékesítik. S egyaránt fennáll a lehetősége annak, hogy pénzügyi, illetve szakmai befektetőt keresnek.

Népszava - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek