Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány aggódhat? Rossz lelkiállapotban az MSZP

Gyurcsány Ferencnek aggódnia kell a legutolsó közvélemény-kutatási eredmények miatt - írja az egyik napilap csütörtöki számában, amely idéz egy szocialista politikust, aki szerint kiderül majd, hogy a kormányfő mennyire él virtuális világban. Az elnökség - kevés eséllyel - kormányátalakítást akar, és szakítani kell a sikerkommunikációval is.


Dátum: 2007-05-10 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=76999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:52.888990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legutolsó közvélemény-kutatási adatok, amelyek szerint a biztos pártválasztók 62 százaléka a Fideszt választaná, szemben az MSZP 28 százalékával, Gyurcsány Ferenc számára aggodalomra adhatnak okot, mivel a kormányfő egy korábbi elnökségi ülésen éppen arról beszélt: a szocialisták "összlakossági" népszerűsége ne essen tartósan 20 százalék alá, az ellenzék vezető pártja pedig ne léphessen 30 százalék fölé - írja a Népszabadság. "Most az a fő kérdés, hogy Gyurcsány mennyire él egy virtuális világban" - idézi a lap az egyik szocialista vezetőt, aki szerint az MSZP lelkiállapota rosszabb állapotban van, mint Gyurcsányé és környezetéé.

Sokan gondolják a szocialista frakcióban: közeleg egy olyan társadalom-lélektani pillanat, amikor bármit tesznek, akkor sem győzhetnek 2010-ben. A lap szerint az elnökség kormányátalakítást követel, de erre kevés az esély, hiszen a grémium kemény magja gyakorlatilag a kabinet, emellett megjegyzi azt is: egybecsengő vélemények szerint szakítani kell az "ovációs reformkommunikációval is".

Gyurcsány optimista az ország pénzügyi helyzetét illetően, de ezt a véleményt a szocialista pártban nem túl sokan osztják. Lehetséges, hogy a kormányzat túl van a népszerűtlen intézkedések többségén, ám ezek hatásait az "emberek csak most kezdik el érezni a bőrükön". Ezt tetézi a hamarosan kezdődő vita az ingatlanadóról is, amit a frakció fele nem szavaz majd meg - írja a lap.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek