Az úszó-Eb-vel már lebőgött, most a kormánynegyedet építteti
Miniszterelnöki megbízottként az a Görözdi György felel a kormányzati negyed felépítéséért, aki nem is olyan régen az úszó Európa Bajnokság előkészítéséért volt felelős. A Kormányszóvivői Iroda nem kívánta kommentálni, hogy miért a késéseiről elhíresült projekt korábbi vezetőjére bízták a feladatot.
Dátum: 2007-05-10 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:54.103220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Görözdi György felel néhány hónapja a kormányzati negyed megvalósulásáért, mint miniszterelnöki megbízott.
Nem társadalmi munkás
Bár a megbízottnak irodája van a Kincstári Vagyoni Igazgatóság Zoltán utcai épületében, azaz lényegében főállásban menedzseli a projektet, mind a kormányzati negyed kommunikátora, mind pedig a Kormányszóvivői Iroda azt állítja, Görözdi nem kap juttatást miniszterelnöki megbízottként. Láng Balázs kommunikációs vezető többszöri kérdésünkre is azt hangoztatta, hogy Görözdinek miniszterelnöki megbízottként nincsen jövedelme.
Kiderült azonban, hogy lényegében ugyanazon a feladatok ellátásáért a KVI projektvezetőjeként viszont van fizetése. Amikor kérdeztünk Láng Balázsnál írásban azt reagálta, hogy Görözdi közalkalmazott és "G11-es a besorolása".
Az úszó-Eb-n Görözdi leszereplt
Ugyanakkor többen furcsállják, hogy a kormányzati gigaprojektet épp Görözdire bízták, hiszen legutóbbi szereplése nem volt sikersztori. Ő volt az úszó Európa-bajnokság megvalósulásáért felelős miniszteri biztos. Az úszó-Eb pedig csoda, hogy megvalósult, hiszen jelentősen késett a Margitszigeten kialakított Széchy Tamás uszoda, a nagyközönség pedig a mai napig nem látogathatja. A mostani ígérvény szerint május 15-én nyílik meg az új uszodarész. Mint emlékezetes, először a Lágymányosi félkész uszodát szemelték ki Eb-helyszínként, erre 7,8 milliárd forintot el is különítettek, a pénznek azonban nyoma veszett a Draskovics-csomag eredményeképpen.
Ekkor határozták el, hogy a Margitszigeten legyen az Eb helyszíne, a kormány azonban először döntött, és csak ezt követően kezdődött a huza-vona. Zöldszervezetek ugyanis tiltakoztak a tervezett fakivágások ellen, sőt jó ideig a zöldhatóságok is ellenálltak a beruházásnak. Eleinte úgy tervezték, aqz ifjúsági Eb-nek is a margitszigeti létesítmény ad otthont, végül a Széchy Tamás uszoda csak a nagy Eb előtt nem sokkal készült el, az ifjúsági versenyt a Komjádi Uszodába szervezték meg. A csúszásoknak persze nem lett felelőse, a hivatalok emlékeiben pedig a siker maradt meg, holott például a drága belépőjegyek a kutyának se kellettek.
Az úszó Eb-vel kapcsolatos kérdéseinkre Láng Balázs kommunikációs vezető kifejetette: "Ön minősítheti bárhogy, akár fiaskónak is, csak tartsa tiszteletben azon sportbarátok, szurkolók véleményét is, akik számára egy nagyon sikeres sporteseményként vált emlékezetessé a rendezvény. A sportuszoda határidőre elkészült, mind az építész, mind sportszakmai fórumok elismerése mellett, az úszó-Eb pedig a vártnál is jobban sikerült, fiaskóról tehát szó nincs".
(Görözdi kinevezését az ellenzék is bírálta, de nem szakmai okokból. A kritikák állampárti múltját emlegetik fel, Görözdi ugyanis a Magyar Úttörőszövetség titkára volt. A Heti Válasz szerint innen eredztethető kíváló személyes kapcsolata Szilvásy György kancelláriaminiszterrel.)
index.hu - fidesz.hu