Miller menesztette az egészségügyi minisztert
Leszek Miller lengyel miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy kezdeményezi Mariusz Lapinski egészségügyi miniszter felmentését, és utódául Marek Balicki kinevezését.
Dátum: 2003-01-17 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:50.668865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntést indokolva Miller azt mondta, hogy a miniszter túllépte hatáskörét, amikor előző nap megállapodást kötött a sziléziai betegpénztárban hosszabb ideje ülősztrájkot folytató egészségügyi dolgozókkal.
A sztrájkolók azt követelik, hogy a kormány engedje el annak a kölcsönnek a visszafizetését, amelyet még 2000-ben nyújtott a betegpénztárnak. Az egymilliárd zlotyból még 800 millió törlesztése maradt hátra. A miniszter ígéretet tett, hogy hivatalos indítványt terjeszt elő az ügyben, mire a sztrájkolók felfüggesztették akciójukat. A miniszterelnök szerint viszont Lapinski becsapta őket, mert a kormánynak nincs joga adósságfizetést megszüntetni.
A miniszterelnök hírek szerint azért is neheztel az egészségügyi tárca vezetőjére, mert az nem tudta megakadályozni, hogy a parlament - a kormány szándéka ellenére - 7,75-ről 8 százalékra emelje az egészségbiztosítási járulékot.
A lengyel miniszterelnök tíz napja alakította át kormányát három új miniszter kinevezésével. Megfigyelők már akkor biztosra vették az egészségügyi és az oktatási miniszter menesztését is, közülük most az előbbi került sorra.
MTI - fidesz.hu