Lelőttek egy bolgár önkormányzati vezetőt
Ismeretlen fegyveresek agyonlőtték Dimitar Jankovot, a fekete-tengeri bolgár üdülőhely, Neszebar önkormányzatának elnökét.
Dátum: 2007-05-10 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:57.079549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 55 éves szállodatulajdonost hét közelről leadott lövéssel végezték ki szerda késő este, amikor éppen leparkolta autóját - közölte a helyi rendőrség.
"Az egyik szál, amelyen a nyomozás elindult, Jankov állítólagos kapcsolata egy hírhedt alvilági banda vezetőjével" - nyilatkozta a rendőrség szóvivője a helyi televíziónak.
A gyilkosság egy hónappal azelőtt történt, hogy az Európai Unió a bolgár szervezett bűnözés elleni harc fejlődésének mértékéről szóló jelentése esedékessé válik.
Brüsszel többször figyelmeztette Bulgáriát, hogy szüntesse meg a bűnözők és korrupt hivatalnokok kapcsolatát, különben súlyos szankciókat léptetnek életbe, beleértve uniós projektekre szánt több millió eurós támogatások visszatartását. 2001 óta legkevesebb 150 személy - köztük magas rangú gazdasági vezetők - estek a szervezett bűnözés áldozatául, illetve haltak meg fegyveres támadásokban Bulgáriában.
MTI - fidesz.hu