Felállt a klímaváltozás következményeivel foglalkozó bizottság
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén döntést hozott a klímaváltozást és annak következményeit vizsgáló időszakos bizottság felállításáról. A magyar néppárti delegáció részéről főtagként Barsiné Pataky Etelka (Fidesz), póttagként Olajos Péter (MDF) vesz részt a testület munkájában.
Dátum: 2007-05-10 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:05:59.512641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erre vonatkozó kezdeményezést az Európai Néppárt frakciója terjesztette elő a parlamenti politikai csoportok vezetőinek. A Fidesz európai parlamenti delegációja különös jelentőséget tulajdonít a kezdeményezésnek, és üdvözli a Parlament döntését.
Barsiné Pataky Etelka elmondta, hogy a bizottság 12 hónapra kapott mandátumot, amelynek elteltével jelentést terjeszt elő az elvégzett munkáról. A testület elsődleges feladata, hogy javaslatokat dolgozzon ki az Európai Unió számára egy integrált politika kialakítására a klímaváltozás vonatkozásában, valamint koordinálni fogja az Európai Parlament álláspontjának kialakítását a kérdésben. Ezen túlmenően tanulmányokat készít, figyelemmel követi a vonatkozó jogszabályalkotást, valamint kapcsolatot létesít a témában érdekelt társadalmi és civil szervezetekkel.
fidesz.hu