Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánypártok titkolnák az MTV szerződéseit

A tévékuratórium kormánypárti tagjai leszavazták a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt delegáltjainak azon kezdeményezését, hogy a Magyar Televízió (MTV) Zrt. és a Magyar Televízió Közalapítvány teljes körben tegye nyilvánossá megkötött szerződéseit. Az előző napi eseményről csütörtökön tájékoztatta a javaslattevők egyike az MTI-t.


Dátum: 2007-05-10 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:01.605834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Javaslatunk célja az volt, hogy az adóforintok 10 milliárdjait elköltő, közszolgálati televízió szerződéseibe minden érdeklődő állampolgár - a vonatkozó jogszabályoknak, így különösen

az "üvegzseb törvénynek" megfelelően - szabadon betekinthessen" - áll Szabó László (Fidesz) négyük nevében kibocsátott közleményében. Hozzátette: ennek elfogadását a Magyar Televízió új székházának folyamatban levő építése és az ahhoz szükséges műszaki berendezések beszerzése különösen indokolta volna. Tudatta azt is: indítványuk leszavazása után Péterfalvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordulnak; "elhatározottak vagyunk abban, hogy elérjük: a Magyar Televízió által elköltött adóforintok sorsáról mindenki teljes körű tájékoztatást kaphasson".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek