Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Értelmetlen áldozat lenne az uniós cukorkvóta-csökkentés

Glattfelder Béla (Fidesz) európai parlamenti képviselő szerint az Európai Bizottságnak a cukorreform felülvizsgálatát célzó, 2 millió tonnás kvótacsökkentést tartalmazó javaslata újabb értelmetlen áldozatokat kér a cukorrépa-termelőktől.


Dátum: 2007-05-10 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:03.441721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság szerint a 2006-ban bevezetett cukorreform nem érte el a célját, azaz nem alakult ki egyensúly az EU cukorpiacán - emlékeztetett az MTI brüsszeli irodájához csütörtökön eljuttatott közleményében a képviselő. Glattfelder Béla szerint "ennek az az oka, hogy az Európai Bizottság nem építette be a jogszabályba a képviselőnek azokat a módosító indítványait, amelyek az import korlátozására irányultak. Mivel az európai piac még a csökkentett árak mellett is jövedelmező a harmadik országok exportőrei számára, a kieső európai termelés helyét a fejlődő országokból érkező import foglalja el. Eközben Európában, így Magyarországon is, a gazdáknak sorozatos gyárbezárásokkal kell szembenézniük."

Az Európai Bizottság most újabb 2 millió tonnával, azaz mintegy 13 százalékkal akarja csökkenteni az európai cukorkvótát. "Az utóbbi időszak tapasztalatai alapján azonban kijelenthető, hogy Brüsszel újabb értelmetlen áldozatot kér az európai cukorágazattól" - vélte Glattfelder.

Az Európai Bizottság javaslatának új eleme, hogy a gazdák a korábbiaknál kedvezőbb feltételek mellett, akár saját maguk is visszaadhatják termelési jogaikat. Emiatt a gyárak alapanyag-ellátása kerülhet veszélybe. "A cukorrépa szállítási költségei rendkívül magasak. Ha egy adott gyár körzetében túl sok termelő hagy fel a cukorrépa-termesztéssel, a cukorgyár akár veszteségessé is válhat" - figyelmeztetett Glattfelder Béla. Úgy vélte, "Magyarországon a legversenyképesebb gyárat, a kabait, már bezárták. A megmaradt gyárak kisebb kapacitásaik miatt kevésbé versenyképesek, ezért a kvóták csökkentése fokozott veszélyt jelent, és gyárbezárásokhoz vezethet."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek