Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kisgazdaszövetség: őszre minden megyében

Eddig négy megyében sikerült maradéktalanul kiépíteni a jogilag március 3-án egyesületből párttá alakult, de továbbra is a Fidesz országgyűlési frakciójával együttműködő Kisgazda Polgári Szövetség szervezeteit - erősítette meg A Magyar Hírlap érdeklődésére Turi-Kovács Béla. Az új párt elnöke, egyben a Fidesz országgyűlési képviselője azt várja, hogy szervezetük a vidéken élőket gyorsan mozgósítani tudja.


Dátum: 2007-05-11 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:08.303372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A párt pontos taglétszáma egyelőre nem ismert, mert a megyei szervezetekhez folyamatosan csatlakoznak új tagok.

Hiteles személyek

A helyi szervezetek súlyát sem a taglétszámhoz akarják kötni, az ott élő hiteles személyek csatlakozása fontosabb. Ezért amellett, hogy számítanak a magyar mezőgazdaságban dolgozókra, olyanokat akarnak bevonni a pártépítésbe, akik a helyi társadalmat képesek képviselni - mondta el Turi-Kovács Béla.

A nagyszámú mezőgazdasággal foglalkozó mellett ma már sok pedagógus és jogász is megtalálható a tagok sorában, sőt ismert értelmiségiek is jelezték együttműködési szándékukat. A tagság jelentős része a régi kisgazda szervezetekhez tartozók közül került ki, ez várhatóan a jövőben is így lesz. Ennek ellenére nem akarják kizárólagosan magukhoz láncolni az egykori kisgazdatagságot. A fővárosban szintén gőzerővel folyik a szervezés, több kerületben már közvetlenül a szervezetalakítás előtt jár a pártépítés.

Népi-nemzeti gondolat

A helyi szervezetek létrehozása azonban nehézkes, mert valamennyi leendő tag alapos szűrésen esik át. Hevesben, Békésben, Győr-Moson-Sopronban szintén jól állnak, legkésőbb szeptemberre-októberre mindenütt kiépíthetik a pártszervezeteket.

A teljes szervezéssel 2008. március 15-re szeretnének végezni, addigra összeállítják a párt programját. Ettől kezdve új, a népi-nemzeti gondolatot tovább vivő pártként kívánnak működni a magyar politikai életben.

A pártelnök emlékeztetett rá: a Kisgazda Polgári Szövetség képviselői útján, Kékkői Zoltán és Turi-Kovács Béla közreműködésével a közelmúltban elkészített egy törvényjavaslatot, amely a termőföld elővételi jogával foglalkozott.

A termőföld védelme

A párt szeretné elérni, hogy az eladásra váró állami földek értékesítésénél korlátozzák húsz hektárra az egyben, egy személy részére eladható földterület nagyságát. A cél az volna, hogy a földrendezés a kisbirtok és a kistelepülések megerősítését szolgálja, a kezdeményezést azonban az illetékes parlamenti bizottság elutasította.

A márciusi csongrádi zászlóbontást az Európai Néppárt frakcióvezetője bizakodásra okot adó hangvételű levélben üdvözölte, amit Turi-Kovács nagyra értékel. Ennek ellenére nem szakítanak az eddigi gyakorlattal, és a nemzetközi kapcsolatokat elsősorban a szövetséges Fideszen keresztül kívánják a jövőben is megvalósítani - miután hat kisgazda képviselő ül a Fidesz parlamenti frakciójában. Ugyanakkor az agrárjellegű európai uniós nemzeti pártokkal szorosabbra szeretnék fűzni a kapcsolatokat. Ilyen együttműködési kezdeményezésre már van példa a svédországi testvérpárttal.

Varjú Frigyes, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek