Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ingatlanadó-bevezetés elhalasztását kéri a szakma

Nem kérdezte meg a kormányzat az ingatlanszakma képviselőit az ingatlanadóval kapcsolatban - panaszolják az érintettek. Tegnapi konferenciájukon jó néhány aggályt megfogalmaztak. Méltányosnak tartanák az adó egy év türelmi idővel való hatályba léptetését, a mértékét pedig 0,25 százalékban tartanák elfogadhatónak. Az SZDSZ ellenzi az adó bevezetését. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-05-11 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:12.568191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Teljes a bizonytalanság az ingatlanadó 2008. január 1-jei bevezetése és annak mikéntje körül - derült ki egy tegnapi ingatlanpiaci konferencián. A tavaly nyilvánosságra került kevés részletet az illetékesek már mind cáfolták. Két napja Veres János pénzügyminiszter jelentette be, hogy az ingatlanadót a konvergenciaprogramban jelzett időpontban bevezetik, de ezt még függővé tette a koalíciós pártok közötti egyeztetéstől. Tegnap az SZDSZ sajtóirodájától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a liberális párt ellenzi ezt az adónemet.

A tegnapi konferencián az előadók megegyeztek abban, hogy az ingatlanadó bevezetésének ötlete elsősorban a költségvetés éhségéből táplálkozott. Azóta a megszorító intézkedések teljesítették a bevételi igényt, így a költségvetési kényszer elmúlt. Ez lehetőséget adna a kormányzatnak arra, hogy alapos előkészítés után, az érintettekkel konzultálva vezesse be az ingatlanadót. Az ingatlanszakma nem ellenzi a jól szabályozott, méltányos ingatlanadó bevezetését. Az Egyesült Királyságban tizenöt éve ingatlanadózással foglalkozó Alun Oliver szerint, amikor Angliában változtattak ezen az adónemen, a pénzügyi tárca két-három évet szánt az előkészítésre.

Az az igény is megfogalmazódott, hogy ha meglesz az új adónem, akkor bevezetése ne 2008 elején, hanem egy év türelmi idő után történjen. Az indoklás nagyon racionális: az ingatlanfejlesztési beruházások több év alatt készülnek el, s a befektetőknek tisztában kell lenniük már a tervezés időszakában a később várható szabályozásváltozásokkal

Általános vélemény volt, hogy az ingatlanadó bevezetésével egy időben változtatni kell a kereskedelmi és ipari ingatlanok adásvétele után fizetendő tíz plusz két százalékos illetéken is. Jelenleg a nagy értékű ingatlanok projektcégekben cserélnek gazdát, így megkerülik az illetékfizetést. Elhangzott: ha kisebb lenne az illeték ezek után az ingatlanok után, akkor teljesülhetne a költségvetés által elvárt bevétel.

Zelei Béla, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek