Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megölik a betegeket?

Úgy vélik a szakmai kamarák, hogy nem kínál komplex segítséget és elegendő anyagi támogatást az egészségügyi tárca annak az öt-hatezer orvosnak és egészségügyi dolgozónak, aki a kórház-átalakítások miatt várhatóan elveszíti állását. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-05-11 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:12.871759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke úgy ítéli meg: az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás összege alacsony egy család költözéséhez és új egzisztenciája megteremtéséhez. Ám szerinte nem csak ez a baj: nincs átfogó, minden részletre kiterjedő program. Senki nem tudja, hogyan zajlik majd az érintettek gyors lakáscseréje, hol kap állást a hozzátartozójuk, hogyan oldódik meg gyermekeik iskoláztatása. Sőt még arról sincs pontos központi nyilvántartás, hogy melyik intézményből milyen szakemberek "szabadulnak fel", s hol milyen munkaerőre van igény. A Magyar Szakdolgozói Kamara is úgy látja, hogy a tárca Mobilitás programja nem oldja meg az utcára kerülő tömegek sorsát. Balogh Zoltán, a szervezet vezetője azt hangsúlyozta, hogy a felkínált lehetőségek elsősorban a pályakezdő, egyedül élő fiatalok áttelepülését segítik majd.

Az orvosi kamara vezetői felháborítónak tartják Horváth Ágnes egészségügyi miniszter sorozatban tett kijelentéseit, s erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is tájékoztatják. A tárcavezető több nyilatkozatát is visszautasítják, de elsősorban azt, amelyben a több-biztosítós modell bevezetése mellett érvelve azt mondta: "a biztosítók nem fognak olyan kórházaktól szolgáltatást vásárolni, ahol potenciálisan megölik a betegeket". A kamara szerint a kijelentés a közbizalom megrendítésére alkalmas, ilyet a kormány tagja nem mondhat.

Tegnapi hír az is, hogy kiderült: veszélyben az infarktusos betegek sürgősségi ellátása. Az egészségbiztosító csak egy előre meghatározott teljesítményt finanszíroz a kórházaknak, az afölött végzett ellátásokért - legyen az szívroham vagy más betegség kezelése - pedig nem utal semmit. Ezért a szakemberek kezdeményezik, hogy az akut infarktusellátást vegyék ki az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát hatálya alól, s minden elvégzett beavatkozást finanszírozzanak.

Zivkovics Natália, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek