Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MTV: ombudsmani eljárás

Leszavazták a tévékuratórium kormánypárti tagjai a Fidesz és a KDNP delegáltjainak azon kezdeményezését, hogy a Magyar Televízió (MTV) Zrt. és az MTV Közalapítvány teljes körben tegye nyilvánossá megkötött szerződéseit - közölte Szabó László, a testület egyik fideszes tagja. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-05-11 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:13.154871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Javaslatunk célja, hogy az adóforintok 10 milliárdjait elköltő közszolgálati televízió szerződéseibe minden érdeklődő állampolgár a vonatkozó jogsza¬bályoknak, így különösen az üvegzseb törvénynek megfelelően, szabadon betekinthessen - áll a képviselő közleményében. Hozzátette: ennek elfogadását az MTV új székházának folyamatban levő építése és az ahhoz szükséges műszaki berendezések beszerzése különösen indokolta volna. A kuratórium elnökségének kormánypárti tagjai még szerdán döntöttek arról, hogy nem támogatják az ellenzékiek indítványát. Tegnap a fideszes és KDNP-s tagok úgy döntöttek: Péter-falvi Attila adatvédelmi biztoshoz fordulnak az ügyben. Czeglédi László, a kuratórium MSZP által jelölt elnöke szerint még nyár előtt elkészülhet az a javaslat, amely "a nyilvánosságra hozandó szerződések, jegyzőkönyvek körét" meghatározná. A testület elnöke azt bizonygatta: szerinte is fontos, hogy "a kuratórium munkájának minél nagyobb része nyilvánosságot kapjon". Felvetésünkre, hogy egy köztestület esetében ez a minimum, ami elvárható, így felelt: "a nyilvánosság ügyében élenjárók leszünk".

A szerződések nyilvánosságáról Csernus János MDF-es kurátor is az ellenzékkel szavazott. Nem így tett viszont a közalapítvány költségvetésének ügyében. A kormánypárti tervezetet nem fogadhatta volna el a testület, ha Csernus nem velük szavaz együtt.

Bodacz Balázs, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek