Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Augusztus végére talán elkészül az M3-as Görbeháza-Nyíregyháza szakasza

A módosított határidőnél várhatóan egy hónappal korábban, augusztus végén átadják az M3-as autópálya Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszát; erről Szerencsés László, a kivitelező Betonút ZRt. műszaki vezérigazgató-helyettese tájékoztatta a sztráda pénteki beruházási szemléjén résztvevő politikusokat és önkormányzati vezetőket.


Dátum: 2007-05-11 12:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:14.349698, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amennyiben az időjárás nem akadályozza az építési munkálatokat, úgy a tervezett szeptember 30. helyett augusztus végén megindulhat a forgalom az új autópálya részen - mondta.

Hozzátette: jelenleg mintegy 80 százalékos a készültség, a földmunkák gyakorlatilag befejeződtek, a hidak szerkezetileg elkészültek, a hozzájuk vezető utak építése, valamint a kopóréteg, az aszfaltozás ad még feladatot az építőknek.

Gazda László, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke emlékeztetett arra: a nyomvonal területszerzési, kisajátítási gondjai, valamint az ennek következtében elhúzódott régészeti feltárás miatt módosították tavaly nyáron az eredeti, 2006. december 31-i átadási határidőt 2007. szeptember 30-ra.

Kiemelte: a beruházási szemlén a résztvevők meggyőződhettek arról, hogy a munkálatok jól haladnak, s nyár végétől már autópálya köti össze Nyíregyházát Budapesttel.

Hozzátette: a szabolcsi megyeszékhelytől valamivel tovább, egészen Nagykállóig tart az M3-as sztráda Görbeháza-Nyíregyháza közötti új szakasza, a nyírségi nagyváros déli részén ugyanis elkerülő útként épült ki az autópályarész.

Nagykállónál csatlakozik a sztrádához Nyíregyháza keleti elkerülő útja, amely onnan, Nyírtura-Nyírbogdány között éri el a 4-es főút Záhonyba tartó részét, s a határvárosig Szabolcs valamennyi települését elkerüli az igen nagy forgalmú főútszakasz.

Az M3-as autópálya továbbépítéséről Gazda László közölte: év végéig elkészül a Nagykálló-Vásárosnamény közötti újabb szakasz engedélyezési terve, s 2013-ig megépítik a beregi központig tartó sztrádarészt.

Onnan Záhonyig, a határállomásig, csatlakozó gyorsforgalmi út épül, míg Vásárosnamény és az ukrán országhatár között nagy valószínűséggel a II. Nemzeti Fejlesztési Terv 2013-ig szóló időszakában még nem kezdődik el az M3-as befejező szakaszának kivitelezése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek