Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teherán szerint Blair távozása pozitív változáshoz vezethet

Tony Blair miniszterelnök távozásának pozitív hatása lehet, amennyiben változáshoz vezet a brit külpolitikában - vélekedett az iráni külügyminiszter.


Dátum: 2007-05-11 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:15.029463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha lesznek bizonyos mértékű kiigazítások a brit külpolitikában, az jó hatással járhat iráni vonatkozásban is - mondta csütörtökön késő este a teheráni állami televízióban Manusehr Mottaki.

Blair kormányzása alatt Nagy-Britannia az Egyesült Államokkal szoros szövetségben, együttesen lépett fel több tekintetben. Ezt a szoros szövetséget tükrözte például az iraki beavatkozás, de az is, ahogy Washington és London közösen tett erőfeszítéseket Teherán nemzetközi elszigetelésére Irán nukleáris programja miatt.

A Nyugat azt gyanítja, hogy ez a program valójában nem csupán az energiatermelést szolgálja - miként azt Teherán mondja -, hanem atombombomba előállítását is.

Mottaki úgy értékelte Blair csütörtöki távozási bejelentését, hogy az azt tükrözi, nehéz időszak vár a brit Munkáspártra. "Lássuk (...) hogyan alakul az Iránnal szembeni politika" - fogalmazott a teheráni külügyminiszter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek