A Pest megyeiek is kérik a kétmilliárdot Kókától
Pest megye közgyűlése és a megye 187 települése a budapestihez hasonló mértékű, 2 milliárd forint támogatást kér útfelújításra a gazdasági tárcától, miután Kóka János csütörtökön megígérte Demszky Gábornak, hogy előteremti a fővárosi kasszából e célra hiányzó pénzt.
Dátum: 2007-05-11 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:17.759519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A főpolgármester és a gazdasági miniszter között létrejött megállapodás szerinti újabb 2 milliárd forintnyi, útfelújításra fordítható támogatás a megyét is megilleti - véli Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke. A kormány - mint ahogy e döntése is jelzi -, a megyében élőket másodrangú állampolgároknak tekinti, ami ellen tiltakozunk - szögezi le az elnök által aláírt közlemény.
A közgyűlés elnöke levéllel fordul a megye valamennyi polgármesteréhez: írják össze a településük útjainak felújítási költségeit, hogy ennek összesítése alapján a közgyűlés elnöke kezdeményezhesse a tárcánál a többlettámogatási források igénylését. A megye nem Budapest rovására szeretne ilyen többletpénzhez jutni, hanem igényt tart a valamennyi lakosnak egyformán kijáró támogatásra - hangoztatja a dokumentum.
Mint ismert, Demszky Gábor főpolgármester és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten tárgyalt arról a kétmilliárdos finanszírozásról, amely az idei évi 12,6 milliárd forintos fővárosi útfelújítási költségvetésből hiányzik. A munkamegbeszélés után tartott sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: a hiányzó kétmilliárd forintot igyekszik előteremteni.
MNO - fidesz.hu