Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elindult Orbán Viktor új honlapja

Fogadóóra és OV TV - két úttörőnek számító újdonság a Fidesz-elnök megújult honlapján. A weboldalról Szabó Edina főszerkesztő beszélt a sajtó képviselői előtt.


Dátum: 2007-05-11 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:22.648005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A honlapot Szabó Edina, az orbanviktor.hu főszerkesztője Szijjártó Péterrel mutatta be a sajtó képviselőinek. Mint fogalmazott, a régi weboldallal - amely a 2006-os választási kampányidőszakban rohamtempóban készült el - sok probléma volt, és több szempontból sem volt alkalmas arra, hogy a Fidesz-elnök tevékenységét és munkáját megfelelő színvonalon mutassa be. Éppen ideje volt már a cserének - jelezte az új honlap főszerkesztője, és hozzátette: remélik, hogy az új weboldalt nem csupán külsejében, hanem tartalmában is vonzóbbnak találják majd a látogatók.

Utalt arra, hogy az új orbanviktor.hu oldalon két, hazánkban eddig bizonyos értelemben úttörőnek számító szolgáltatás is indul. Ilyen a Fogadóóra, amelyben a Szövetség elnöke virtuálisan, videó formában reagál az olvasóktól érkező levelekre, felvetésekre. Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, rengeteg kérdés érkezik Orbán Viktorhoz, amelyekre képtelenség az eddig megszokott, hagyományos módon írásban válaszolni, ezért is tűnik sokkal alkalmasabbnak az olvasói kapcsolattartásnak ez a virtuális módja. A kérdéseket előzetesen Szabó Edina állítja össze, és a letölthető videókban ő maga beszélget a Fidesz elnökével.

Az új honlap másik újdonsága az OV TV, amely bemutatja Orbán Viktor munkájának és a politikának színfalak mögött zajló történéseit. Mint azt Szabó Edina elmondta, manapság gyakran hallani olyan véleményeket, melyek szerint a politika világa és maguk a politikusok is túlságosan messze kerültek a választóktól, s hogy ez az egész egyfajta távoli, titokzatos, elit közeggé vált. A honlap készítői, s maga a Fidesz elnöke is ezen szeretne változtatni - hangzott el a tájékoztatón -, s arra törekednek, hogy az OV TV segítségével minél életszagúbb képet adjanak Orbán Viktor és a Fidesz munkájáról. A főszerkesztő ugyanakkor leszögezte: eszük ágában sincs valóságshow-t csinálni a politikus életéből.

A sajtótájékoztatón elhangzott még: a honlap újdonságaként érhető el a Lévai Anikó rovata is, amelyben az elnök felesége - aki egyébként általában kerüli a nyilvánosságot - közéleti tevékenységével ismerkedhet meg a látogató.

Orbán Viktor új honlapja itt érhető el.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek