Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbiában tárgyalt az Országgyűlés kulturális és sajtó bizottságának küldöttsége

A szerbiai tájékoztatáspolitikáról, s annak is elsősorban a délvidéki magyarságot érintő vonatkozásairól tájékozódott az Országgyűlés kulturális és sajtó bizottságának a küldöttsége, amely Pető Iván elnök vezetésével tett háromnapos látogatást a Vajdaságban.


Dátum: 2007-05-12 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77115
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:29.762886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az SZDSZ, az MSZP, a FIDESZ és a KDNP képviselőiből álló csoport Szabadkán a legnagyobb délvidéki magyar párt, a VMSZ, illetve a nemzeti kisebbségi önkormányzat szerepét betöltő Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel találkozott.

Újvidéken együttes ülést tartott a vajdasági képviselőház tájékoztatási bizottságával, találkozott Bojan Kostres vajdasági parlamenti elnökkel, s a helyettesével, Egeresi Sándorral, valamint megbeszélést folytatott a vajdasági magyar sajtóorgánumok főszerkesztőivel.

A magyar képviselők megbeszélést folytattak a szabadkai és a topolyai önkormányzat vezetőivel, s ellátogattak a magyar és szerb nyelvű előadásokat egyaránt tartó szabadkai színházba, valamint az újvidéki magyar színházba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek