Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-konferencia a versenyképességről

Ma tartják a Fidesz Jövőnk című vitasorozatának versenyképességről szóló, utolsó összegző konferenciáját Budapesten; az eseményen részt vesz Orbán Viktor, a pár elnöke.


Dátum: 2007-05-12 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:30.094626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konferencián Navracsics Tibor frakcióvezető köszöntője után felszólal Pelczné Gáll Ildikó és Varga Mihály alelnök, valamint Márton Attila és Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, a Fidesz Jövőnk műhelyének versenyképességgel foglalkozó tagjai. A zárszót Orbán Viktor pártelnök mondja el.

Navracsics Tibor frakcióvezető a Fidesz novemberi kongresszusán javasolt négy hónapig tartó vitasorozatot az igazságosság, az életminőség, a közszolgáltatások, valamint a versenyképesség témakörében. A megtárgyalt témákról a május 19-20-i Fidesz-kongresszusra vitairatot készítenek, amelynek alapján megkezdődhet egy program kidolgozása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek