Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Armitage: az USA nem köt megnemtámadási szerződést Phenjannal

Az Egyesült Államok fontolgatja egy olyan nyilatkozat kibocsátását, amelyben biztosítaná Észak-Koreát, hogy nincsenek vele szemben ellenséges szándékai. - Nem tervezi viszont, hogy a kelet-ázsiai kommunista állam kívánságának megfelelően megnemtámadási szerződést kössön Phenjannal - fejtette ki a hét végén Richard Armitage amerikai külügyminiszter-helyettes.


Dátum: 2003-01-18 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:54.061676, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A nyilatkozat kiadásának is feltétele lenne: Phenjannak előzőleg köteleznie kellene magát katonai atomprogramjának feladására - mondta japán újságíróknak adott pénteki nyilatkozatában, amelyet szombaton ismertettek a felkelő nap országának tömegtájékoztató eszközei.

Armitage megismételte, hogy Washington békés úton szeretné rendezni az észak-koreai nukleáris programmal kapcsolatban kialakult válságot. Ha Phenjan is kész a kompromisszumra, Washington megígérné a nyilatkozatban, hogy garantálja Kim Dzsong Il észak-koreai vezető rendszerének biztonságát - idézett az amerikai külügyminiszter-helyettes nyilatkozatából a japán Kyodo hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek