Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hívők visszaszerzését szorgalmazta brazil püspökök előtt a pápa

Egymillió hívő visszaszerzésének tervét vázolta pénteken Sao Paulóban brazil püspökök előtt XVI. Benedek pápa, egyúttal ismét elítélte, hogy a klérus részt vesz politikai csatározásokban.


Dátum: 2007-05-12 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77125
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:32.770623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katolikus egyházfő a Sao Paulói katedrálisban mondott, különösen határozott hangú beszédében azt kérte a brazil főpapoktól, hogy küldjenek misszionáriusokat a favelákba (nyomornegyedekbe) és a falvakba, hogy "egyenként hódítsák vissza az elveszett lelkeket". A pápa emlékeztetett arra, hogy ők irányítják a világ egyik legnagyobb katolikus közösségét.

XVI. Benedek sötét képet festett egyháza jelenlegi helyzetéről, különösen sajnálatosnak nevezte a házasság és a család elleni "támadásokat", valamint azokat az "életellenes bűntetteket, amelyeket az egyéni szabadságjogok nevében követnek el". Hangsúlyozta, hogy a papi cölibátus kérdését már az egyház kebelén belül is megkérdőjelezik és hogy "túl nagy hangsúlyt fektetnek az ideológiai és politikai kérdésekre, sőt, a pártoskodásra is", utalva arra, hogy egyre nagyobb a hatása a "felszabadítás teológiájának hatása a brazil papságra.

A pápa szerint a brazil egyház törékennyé vált, mert a hívek hite "törékeny, gyakran zavaros, habozó és naiv", miközben "a különböző szekták aktív térítésének hatása alá kerülnek, vagy pedig képtelenek ellenállni az agnoszticizmus, a relativizmus és a világiasság rohamainak" Ezért követelte, hogy küldjenek "világi vagy egyházi misszionáriusokat" a külvárosokba és az ország belsejébe.

XVI. Benedek pénteken este elutazott helikopteren Aparecidába, ahol vasárnap misét pontifikál a helyi Szűz Mária-szentélynél. A szertartásra mintegy egymillió zarándokot várnak. Előtte szombaton a pápa a "Reménység Tanyája" nevű drog- és alkohol-rehabilitációs központban élő fiatalokkal találkozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek