Lopott egy rendőr a Széna téri túszejtés helyszínén
A katonai ügyészség nyomoz egy rendőr ellen, aki pénzt lopott a Széna téri túszejtés helyszínén - közölte a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője szombaton.
Dátum: 2007-05-12 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:33.994553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ács Tibor az esetről csak annyit kívánt elmondani, hogy csütörtökön gyanúsították meg a rendőrt azért, mert pénzt tulajdonított el a túszejtés helyszínén.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel azt közölte: "A sikeres Széna téri rendőri akciót követően egy kiegészítő feladatot ellátó rendőr méltatlanná vált beosztására és rendőri mivoltára, ezért őt az állományilletékes parancsnok azonnali hatállyal elbocsátotta. A rendőrrel szemben a büntetőeljárást a Budapesti Katonai Ügyészség folytatja".
Jármy Tibor az esettel kapcsolatban nem kívánt kérdésekre válaszolni.
Egyes sajtóhírek szerint több százezer forintot vitt el a bankból a II. kerületi kapitányság állományába tartozó megtévedt rendőrtiszt, akit a bankfiók biztonsági kamerája buktatott le.
Május 4-én egy férfi ki akarta rabolni a Széna téri OTP-fiókot, mivel azonban a rendőrök megjelentek a helyszínen, túszokat szedett. Ötmillió forintot és szabad eltávozást követelt, a kommandósok a pénzátadás közben csaptak le rá. Hatszor lőttek rá a túszejtőre, aki belehalt sérüléseibe.
MTI - fidesz.hu