Márton Attila: Beruházni a jövőbe
Magyarország csak akkor válik ismét versenyképessé, ha polgárait hatékonyan hozzásegíti ahhoz, hogy ők maguk is versenyképesek legyenek. Ehhez magas színvonalú oktatásra, gyors, pontos, és szakszerű közigazgatásra, mindenki által időben elérhető egészségügyi ellátásra, az otthonhoz jutás támogatására van szükség - hangsúlyozta Márton Attila a Fidesz Jövőnk című vitasorozatának utolsó, a gazdasági és társadalmi versenyképességről szóló rendezvényén, szombaton.
Dátum: 2007-05-12 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:36.602664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország csak akkor válik ismét versenyképessé, ha polgárait hatékonyan hozzásegíti ahhoz, hogy ők maguk is versenyképesek legyenek. Ehhez magas színvonalú oktatásra, gyors, pontos, és szakszerű közigazgatásra, mindenki által időben elérhető egészségügyi ellátásra, az otthonhoz jutás támogatására van szükség - hangsúlyozta Márton Attila a Fidesz Jövőnk című vitasorozatának utolsó, a gazdasági és társadalmi versenyképességről szóló rendezvényén, szombaton.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt évtizedekben sokan és sokféleképpen próbálták definiálni a versenyképesség fogalmát. Nyitó gondolatként hadd hívjam segítségül egy OECD-tanulmányban leírtakat, mely így fogalmaz: Egy nemzet versenyképességét azzal mérhetjük, hogy - szabad és tisztességes piaci feltételek mellett - mennyire képes olyan termékeket és szolgáltatásokat előállítani, amelyek keresettek a nemzetközi piacokon, és hogy mennyire képes hosszabb távon is növelni lakossága reáljövedelmét, javítani életminőségét, növelni mobilitását.
Az életminőség szempontjából fontos egészségügyi, oktatási, közigazgatási infrastruktúra állapotáról, elérhetőségéről - az egészségügy esetében lassan már el nem érhetőségéről - az előző konferenciákon már hallhattak.
Közlekedéspolitikával foglalkozó országgyűlési képviselőként azt tapasztalom, hogy a közlekedési szolgáltatások reform címen történő részleges megszüntetése, szétzilálása miatt a társadalom tagjai számára egyre nagyobb kihívást, egyre nagyobb anyagi erőfeszítést jelent, hogy a mindennapi életüket megszervezzék. Különösen igaz ez a kistelepüléseken élőkre!
A pénzbehajtás-szerű adóemeléseken túl, a közúthálózat használatáért fizetett összegek is jelentősen növekedtek az elmúlt években, melynek eredményeként a hazai vállalkozások és a gazdaság szereplői lassan már a legalapvetőbb feladataikat is csak aránytalanul magas ráfordítások árán tudják ellátni.
Hogyan is lehetne versenyképes egy hazai kisvállalkozó, akinek legkevesebb 37.200 forint autópályadíjat kell fizetnie a vállalkozás kisteher-gépjárműve után? Ausztriában ugyanez mindössze 20.000 forintba, Szlovákiában alig 9.000 forintba kerül. És még örülhetnek is, ha beleférnek a D1-es kategóriába, mert a 3,5 tonna feletti teherautókat itthon csillagászati, 106 ezer forintos autópályadíjjal sújtják!
Nézzük, hogyan állunk, ha a munkahelyek teremtéséért kell versenyeznünk. Az autópályák néhány kilométeres körzete - nem az olcsóság, hanem a viszonylagosan gyors elérhetősége miatt - még vonzó lehet, de minden valamire való befektető visszariad, ha már csak egy zsúfolt, balesetveszélyes főúton kell tíz kilométernél messzebb menni, nem is beszélve a katasztrofális állapotú másod vagy harmadrendű utakról.
Csak egyetlen példa a közutak állapotának romlásáról: a balesetveszélyes állapotú útszakaszok hossza az elmúlt években majdnem megötszöröződött. A 4.500 kilométernyi veszélyes útszakasz jelentősen megnehezíti a közúti áruszállítást, és akkor még nem is szóltunk a fuvarozókat sújtó útdíjakról, amelyeket szintén nemrégiben emelt drasztikusan a kormány.
Mindezek következményeként mondhatjuk azt, hogy szinte eleve esélytelen komolyabb munkahely teremtő beruházásra minden olyan település, amely távolabb van 5-10 km-nél az autópályától.
A társadalmi mobilitás problémája talán az egyik legégetőbb kérdéskör, ami a napjainkban oly gyakori leépítések, tömeges elbocsátások, kórház-bezárások kapcsán került előtérbe. De a mai Magyarországon nemcsak az elbocsátott közalkalmazottaknak, orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak kell szembesülniük azzal, hogy új munkahelyükig - már ha van - 60-80 vagy akár 100 kilométert is meg kell tenniük: csak a budapesti agglomerációban többszázezren, országszerte pedig közel egy millióan ingáznak naponta. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik heti rendszerességgel utaznak a nagyvárosokba. Tehát szinte nincs olyan család, amelynek legalább egy tagját ne érintenék súlyosan a tömegközlekedés nehézségei.
Így nem lehet szó nélkül elmenni sem a vasúti szárnyvonalak megszüntetése, sem pedig a közlekedési tarifák folyamatos, mára már elviselhetetlen mértékű drágulása mellett: a 474 kilométernyi vasútvonal felszámolása több százezer embernek jelent gondot, a diákok pedig éppen a napokban szembesülnek azzal, hogy csak a korábbi ár kétszereséért tudnak hazautazni. Míg 2007 januárjában egy 100 km-es menettérti vasúti jegy diákkedvezménnyel 708 forintba került, májusban ugyanezért már 1500 forintot kell kiszorítani a családoknak. Ez szinte elviselhetetlen terhet ró az otthonuktól távol tanuló diákokra, ráadásul súlyosan sérti az esélyegyenlőséget. Az egyre dráguló közlekedés pedig nem párosul javuló minőségű szolgáltatással. Gondoljunk csak a nyári hőségben felpúposodó sínekre, az egyre sokasodó lassújelekre, az egyre hosszabb menetidőre vagy a jegypénztáraknál kígyózó sorokra. Nem is csoda, hogy aki teheti, inkább az autót választja.
A "tömegközlekedés átfogó reformjának", azaz a drasztikus áremeléseknek köszönhetően mára már oda jutottunk, hogy sok esetben nem csak praktikusabb, hanem olcsóbb is személygépkocsival munkába járni: míg Budapestről Szolnokra egyetlen teljes árú menettérti vasúti jegy 4.040 forintba kerül IC-vel, addig egy átlagfogyasztású autóval - benzin áron számolva - a teljes útiköltség is hasonló összegből megvan, tehát a második, harmadik, negyedik utas már ingyen utazik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az eddig elmondottak is nagyban hozzájárulhattak ahhoz, amelyet egy svájci kutatóintézet Európa országait vizsgálva hazánkról megállapított. E szerint 2000 és 2006 között folyamatosan romlott hazánk versenyképessége, állandó lecsúszásban vagyunk. Általános versenyképességünk 14, gazdasági teljesítményünk 12, infrastrukturális állapotunk 9 ponttal romlott a vizsgált időszakban.
Sajnos a számok is azt mutatják, amit mindannyian tudunk és érzékelünk. Ma már nem a legjobbak vagyunk az újonnan csatlakozott országok között, hanem sereghajtók. Néhány éve még legalább számolható közelségbe volt, hogy mikorra tudjuk "utolérni" a mostani Ausztriát, mikor lesz nekünk is eurónk.
És mi a mai valóság? A velünk csatlakozott balti államok hihetetlen gyorsasággal fejlődnek, a még csak most az unióba belépő Romániában a teljes országot átfogó útépítési programok zajlanak, hatalmas csatornázási programok indulnak. Az ingatlanok árai helyenként már magasabbak, mint nálunk, folyamatosan és egyre látványosabban fejlődik a gazdaságuk, nő a lakosság életszínvonala. A csatlakozásra még csak készülő Horvátországban megépült az autópálya legfontosabb szakasza, a legkisebb repülőtereiket is fejlesztik, hogy minél több jól fizetővendéget fogadhassanak. Úgy tűnik, ők tudják, mi kell a versenyképességhez és tesznek is érte.
Magyarország csak akkor válik ismét versenyképessé, ha polgárait hatékonyan hozzásegíti ahhoz, hogy ők maguk is versenyképesek legyenek. Ehhez magas színvonalú oktatásra, gyors, pontos, és szakszerű közigazgatásra, mindenki által időben elérhető egészségügyi ellátásra, az otthonhoz jutás támogatására van szükség.
A magyar társadalom és gazdaság versenyképessége elképzelhetetlen a mobilitást segítő, megfelelő minőségű, mindenki számára elérhető közlekedési infrastruktúra nélkül. Az állam feladatai azonban még ezen is túlmutatnak, hiszen végső soron minden döntéssel azt kell szem előtt tartania, hogyan járulhat hozzá a magyar polgárok életminőségének javításához.
A versenyképesség erősítése tulajdonképpen nem más, mint ma beruházni a jövőbe.
fidesz.hu