Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szijjártó: Gyurcsány gyáva támadása

Gyurcsány Ferenc a héten már nem első alkalommal intézett gyávaságról és kétségbeesettségről tanúskodó támadást ellenzéki politikusokkal szemben - hangsúlyozza Szijjártó Péter közleményében a kormányfő baloldali tömörülés rendezvényén elhangzott szavaira.


Dátum: 2007-05-12 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:36.952946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz közleménye

Gyurcsány Ferenc a héten már nem első alkalommal intézett gyávaságról és kétségbeesettségről tanúskodó támadást ellenzéki politikusokkal szemben.

A Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői október óta nem hallgatják meg a kormányfő napirend előtti felszólalásait, mert Gyurcsány Ferenc semmibe vette a választókat, szavahihetőségét pedig elvesztette. Egy ilyen szavahihetetlen emberrel nekünk nincs tárgyalnivalónk.

Szijjártó Péter

Szóvivő

Fidesz

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek