Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezsák: Nemzetgyilkossági kísérlet, országrombolás történik

Nemzetgyilkossági kísérletnek és országrombolásnak nevezete a jelenlegi kormány tevékenységét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum II. országos gyűlésén tartott beszédében szombaton Kiskunmajsán.


Dátum: 2007-05-12 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:37.278080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nemzetgyilkossági kísérlet, országrombolás történik körülöttünk, mert a családpolitika helyett betelepítés-politikáról készít terveket az MSZP-SZDSZ kormány, törvényesíti a művi meddővé tételt, a lágy drogok és a kábítószerrel kapcsolatos kormányzati álláspont bátorítást adnak azok fogyasztásához" - mondta Lezsák Sándor.

A művelődési ház zsúfolásig megtelt színháztermében több, mint ötszázan szorongtak. Az egész nap tartó országos találkozón a Fidesz és szövetségesei a legmagasabb szinten képviselik szervezeteiket.

Lezsák Sándort, a Fidesz által létrehozott szövetséghez csatlakozott Nemzeti Fórum elnöke kiemelte: "az összefogásnak egy olyan erőterét kell létrehozni, mely az iszonyatos túlerőt le tudja győzni". Rendet kell teremteni a nemzeti oldalon.

Lezsák Sándor szerint a nemzetgyilkossági kísérlet, az országrombolás abban is kifejeződik, hogy a jelenlegi kormányzat tönkre teszi az önkormányzatokat, szétveri az egészségügyet, intézkedéseinek következményeként elnéptelenednek a falvak.

Támogatni kell minden olyan erőt, amelyik a jelenlegi "országot vezető erőt le akarja gyűrni" - mondta Lezsák.

Véleménye szerint "a hazugság csapdájában százezrek döbbennek rá, hogy az életükről van szó" és akkor lesz nemzeti összefogás, ha a megtévesztett szavazók rádöbbennek, hogy nem pártpolitikai küzdelemről van szó, hanem "a jó és a rossz küzdelméről van szó". A Nemzeti Fórum országos gyűlése folytatódik. A nap folyamán, a program szerint felszólal Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke valamint Bíró Zoltán és Für Lajos a lakiteleki találkozó szervezői.

Az országos gyűlésre várják Orbán Viktort, a Fidesz elnökét is, aki várhatóan 13 óra után mond beszédet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek