Félmilliós tüntetés Rómában a homoszexuális partnerkapcsolat törvényesítése ellen
Több százezer - a szervezők szerint több mint félmillió - ember vett részt szombat délután egy nagygyűlésen az olasz fővárosban az egynemű párok életközösségének jogi elismerése ellen, a hagyományos család védelmében tüntetve, egyszersmind a jelenleginél nagylelkűbb családpolitikát követelve a baloldali olasz kormánytól.
Dátum: 2007-05-12 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:40.233861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lateráni Szent János-bazilikától indult menet élén Silvio Berlusconi, a jobboldali ellenzék vezére állt a jobbközép szövetség vezető képviselőivel - köztük Rocco Buttiglione volt kulturális miniszterrel - együtt, de Romano Prodi kormányának több minisztere, így Clemente Mastella igazságügyi miniszter és Giuseppe Fioroni oktatási miniszter is csatlakozott a felvonulókhoz.
A tiltakozók az ellen a kormány által januárban elfogadott törvénytervezet ellen emelték fel hangjukat, amely jogilag elismerné a bejegyzett homoszexuális élettársi viszonyt ugyanúgy, ahogy a különneműek partneri kapcsolatát elismeri.
A "Család napjának" keresztelt nagygyűlésre nyolc különvonattal és háromezer busszal szállították Rómába a felvonulókat a szervezők, összesen mintegy 400 helyi és országos - javarészt katolikus - szervezet. A menetben sok gyerek is volt a Vatikán színeiben pompázó (sárga-fehér) sapkában.
"Nem a homoszexuálisok ellen vagyunk, csak úgy gondoljuk, hogy kizárólag egy házasságon alapuló család tudja betölteni társadalmi funkcióját" - mondta Buttiglione, aki az Európai Bizottság biztosjelöltjeként néhány éve nemzetközi felháborodást keltett az Európai Parlament előtt tett melegellenes kijelentéseivel.
Néhány kilométerre a lateráni bazilikától, a Navonne térre ellentüntetést hirdetett meg egy kis baloldali radikális olasz párt. "Nem az életközösségek elismerése, hanem a létbizonytalanság fenyegeti a családokat és a fiatalabb nemzedékeket" - mondta az ellenrendezvényen Marco Rizzo, az olasz kommunista párt európai parlamenti képviselője.
MTI - fidesz.hu