Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea újabb típusú ballisztikus rakétát fejlesztett ki

Észak-Korea amerikai műholdfelvételek tanúsága szerint egy újabb közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát fejlesztett ki - jelentette vasárnapi számában az Aszahi Simbun című tekintélyes tokiói napilap dél-koreai és japán kormányforrásokra hivatkozva.


Dátum: 2007-05-13 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:40.854102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felvételek április 25-én készültek, amikor Phenjanban megrendezték a szokásos katonai díszszemlét a Koreai Néphadsereg alapításának évfordulóján, és ezen a felvonuláson jelent meg az új rakétatípus.

Szakértők véleménye szerint a hordozóeszköz a már elavultnak számító szovjet technológia alapján készült, de 5 ezer kilométeres hatótávolsága folytán akár a Csendes-óceánban lévő, az Egyesült Államokhoz tartózó Guam szigetcsoportot is el tudja érni.

Tavaly júliusban Észak-Korea hét rakétaindítási kísérletet hajtott végre, majd az ősszel belépett az atomfegyver gyártására képes országok csoportjába. Mindez nagy riadalmat váltott ki a környező országokban, főkét Japánban, ahol viszont azt közölték, hogy folyamatban van azoknak a lézerfegyvereknek a kifejlesztése, amelyekkel megerősítve a szigetország rakétaelhárító rendszerét ellensúlyozni lehet az észak-koreai fenyegetést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek