Négyre nőtt a délvidéki magyar pártok száma
Megtörtént a délvidéki Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) pártként való bejegyzése, s ezzel négyre emelkedett a Szerbiában működő magyar pártok száma. Az eddig civil szervezetként működő MPSZ 2004-ben alakult Zentán azzal a céllal, hogy kivegye részét a több települést magába foglaló zentai kistérség (szerbiai szóhasználattal Zenta község) felhalmozódott gondjainak megoldásából.
Dátum: 2007-05-13 18:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:47.582427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jelöltjei a szervezet létrejötte után megtartott helyhatósági választáson olyan jól szerepeltek, hogy az MPSZ a második legerősebb frakciót alakíthatta meg a helyi önkormányzatban. Az új délvidéki magyar párt alapvető törekvései közé tartozik a teljes jogkörű magyar nemzeti autonómiaformák létrehozása. Az MPSZ úgy véli: a legkevesebb, amit Szerbiának kötelessége megtenni, az, hogy beleegyezik a magyar területi és személyi elvű autonómiák létrehozásába.
Az MPSZ szerint minden külhoni magyart is megillet a magyar (kettős) állampolgárság. A párt "szabad vajdasági magyar sajtót" követel, esélyegyenlőséget a magyaroknak a gazdaságban és a munkavállalás területén, pozitív megkülönböztetést a nemzeti kisebbséghez tartozóknak az iskoláztatásban, a művelődésben és a tájékoztatásban, továbbá egyenlő bánásmódot a törvény előtt, s magyar embereket a vajdasági végrehajtó szervekbe.
erdely.ma - fidesz.hu