Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chirac figyelmeztette Busht

Franciaország ismételten és egyre határozottabban foglal állást Irak ügyében. Válaszul az amerikai háborús előkészületek felgyorsulására Chirac államfő figyelmezteti Bush amerikai elnököt: Franciaország nem támogat egyoldalú katonai akciót Irak ellen. Véleményéhez felthetően csatlakozik Németország, amely az utóbbi fél évben feltűnően jó kapcsolatokat ápol szomszédjával.


Dátum: 2003-01-18 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:55.685328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a Közel- és Közép-Keleten különösen érdekelt ország, valamint az EU meghatározó államának feje Jacques Chierac nyomatékkal emlékeztet rá: csakis az ENSZ előzetes mérlegelése és hozzájárulása nyomán képzelhető el egy újabb iraki háború - jelentette a Krónika párizsi tudósítója. E határozott francia állásfoglalásnak kettős aktuális jelentősége van. Egyrészt az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöki tisztét e hónapban Frannciaország tölti be, majd februárban az a Németország követi, amellyel az elmúlt félévben látványosan felmelegedett a viszonya, beleérte egységes állásfoglalásokat nagy stratégiai kérdésekben.

Másrészt Franciaország ugyan némileg sajátos módon de tagja annak a NATO-nak, amelyben most a szövetségesek nyilvánvaló zavarban mérlegelik azt az amerikai kérést, hogy nyújtsanaka támogatást Washingtonnak egy iraki háború esetén. E zavar és mögötte a vonakodás jele, hogy az Észak Atlanti Szövetség már negyedik napja nem tud, nem akar hivatalos választ adni a hivatalos amerikai kérésre.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek