Tiltakozó szlovákiai magyarok
"Mint a Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsának elnöke tiltakozom minden olyan tett, vagy kísérlet ellen, ami akadályozhat bennünket abban a szabadságunkban, hogy a világon bárhol lehetőve tehessük, hogy magyar szülőket és magyar gyermekeket támogassunk abban, hogy magyarul tanulhassanak és ehhez támogatást kaphassanak" - olvasható Gönczöl Gyulának a Magyar Nemzethez eljuttatott levelében.
Dátum: 2003-01-18 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:56.003224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök annak a vitának a kapcsán írta meg levelét, amely az Illyés Közalapítvány körül alakult ki a napokban.
"Minden olyan kísérletet, ami ebben bennünket akadályozna az etnikai tisztogatás, emberiesség elleni bűntettek, a népirtást tiltó nemzetközi törvények szerint utasítunk vissza, a terrorizmus körébe utalunk. Semmilyen formában nem tűrjük azt, hogy az 1918 óta a magyar iskolák fölszámolása elleni harcban bennünket magyarokat bárki, bárhol akadályozzon, hogy a magyarul tanulást és annak támogatását bárki, bárhol, bármilyen formában, bármilyen célbol gátolhassa" - olvasható a levélben, amelynek záró soraiban Gönczöl Gyula mindenkit felszólít arra, hogy "az alattomos lépések ellen mindenhol, minden eszközzel és haladéktalanul lépjenek fel".
Az Illyés Közlapítvány a felvidéki magyar szülőknek is megkezdte a státustörvény által biztosított oktatási-nevelési támogatás folyósítását. Miután szlovák illetékesek tiltakoztak a támogatás miatt, a magyar külügy úgy foglalt állást: az Illyés Közalapítvány jogtalanul járt el a támogatások kifizetésekor.
Forrás:Magyar Nemzet
fidesz.hu