Fegyverszünet a Hamász és a Fatah között
Fegyverszünet életbe léptetéséről állapodtak meg a Hamász és a Fatah palesztin mozgalmak vezetői vasárnap éjszaka annak érdekében véget vessenek a Gázai övezetben három napja zajló palesztinközi ellenségeskedésnek, amelynek vasárnap négy halálos és tizennégy sebesült áldozata volt.
Dátum: 2007-05-14 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:56.930895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két szervezet közlése szerint az intézkedés, amelyről egyiptomi közvetítés segítségével állapodtak meg, azon nyomban hatályba lépett. Ajman Taha, a Hamász egyik szóvivője közölte: a kormányon lévő palesztin mozgalom beleegyezett abba, hogy az utcákról visszavonja vonja fegyvereseit és szabadon engedi foglyait. A hírt a Fatah részéről is megerősítették. Az ellenségeskedések pénteken törtek ki azt követően, hogy a Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hű nemzeti biztonsági erő fegyveresei megjelentek a Gáza közterein.
MTI - fidesz.hu