Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felvidéki magyar katolikus papok találkozója Komáromban

A Rákóczi Szövetség és a Pázmaneum Társulás szervezésében került sor Salkaházi Sára ünnepén a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye magyar ajkú papjainak találkozójára 2007. május 11-én Komáromban.


Dátum: 2007-05-14 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:06:58.959344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összejövetel szentmisével kezdődött a Szent Rozália templomban. A szentmisét Bíróczi István nagymegyeri esperes mutatta be. A megjelent oltártestvéreket és híveket Farkas Zsolt komáromi káplán köszöntötte. A prédikációban Karaffa János bakai plébános Salkaházi Sára életéről és munkásságáról szólt, kiemelve a komáromi éveket, amikor fellendítette a városban működő karitászt és a lelki életet. A szentmisét a Marianum egyházi iskola növendékeinek magasztos éneke tette felemelővé.

Ezt követően a helyi plébánián Esterházy Jánosról tartott előadást Molnár Imre történész, aki a mártír gróf keresztényi magatartását emelte ki. A jelenlevők megtudhatták, hogy Esterházy Jánost a béke és a szeretet vezérelte politikai pályafutásának minden percében. A felvidéki magyarságnak szánt üzenete jól olvasható azon a zászlón, amelyet Esterházy János adományozott a szepsi választókörzetnek 1936-ban, rajta a következő felirattal: "Istennel a magyar jövőért!" A zászló megtekinthető a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában.

A Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke által kezdeményezett és Orosch János püspök atyának is bejelentett találkozó fórumot kívánt biztosítani a Felvidék katolikus magyar papjait érintő kérdéseknek, tapasztalatoknak, problémáknak. Mindemellett az elnök úr tájékoztatást kívánt adni a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, programjairól és lehetőségeiről. A Szövetség tevékenységéhez kapcsolódva elsősorban a szlovákiai magyar oktatáshoz, illetve iskolaválasztáshoz kapcsolódó kérdésekről esett szó.

A tanácskozáson a lelkipásztorok, -akik fontosnak tartották megjelenésüket- a felvidéki magyar katolikusság helyzetéről tanácskoztak. Problémáikról és kéréseikről cseréltek tapasztalatot és a szlovákiai magyar oktatásügy rendezésének fontosságát hangoztatták.

Váradi Lajos, a Magyar Köztársaságának pozsonyi nagykövetségének tanácsosa a megbeszélés végén szólt a jelenlevő papsághoz és hangoztatta a hasonló jellegű találkozók fontosságát.

Dr. Halzl József a Pázmaneum Társulásnak az Esterházy János életművének és szellemi hagyatékának ápolása terén végzett tevékenységéért Esterházy emlékérmet adományozott. A tanácskozáson résztvevő lelkiatyák a Rákóczi Szövetség ajándék kiadványait vihették haza.

Karaffa Attila/Pázmaneum

Kapcsolódó elemek