Szicíliában szeretettel fogadták a magyar hadifoglyokat
Olaszország északi területeinek történetéről, kultúrájáról sok mindent tud a magyar ember, annál kevesebbet viszont a déli részekről, különösképpen Szicíliáról. Mintha az valami különálló, filmekből felmerülő világ volna, s bizony nem éppen a jámborlelkek hazája. Hogy ez nem így van, azt éppen a nemzetünkről, hősi halottainkról történő megemlékezés, gondosság bizonyítja.
Dátum: 2003-01-18 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:56.680424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Matthaeidesz Konrád írása, Szabad Föld, 2003.01.17
Vittoria kis város, álmatag, szűk utcáival, fehér házaival, minta egy neorealista filmből lépne elő. Az utcán fel-feltűnő férfiak arca komor, beszédük gyors és hangos. Olaszok, déliek. Ide, a Magyarországtól mintegy 2500 kilométerre fekvő városba hozták az első világháborús magyar katonafoglyokat, akik, mondhatni, az itteni fogolytáborban szembesülhettek a "vendéglátó szicíliaiak" emberségével, szeretetével. A vendéglátás, no a meg a szeretet kifejezések ez esetben nem üres szólamok.
A történelem följegyezte: a magyar foglyokat szeretettel fogadta a lakosság. Érthető, hiszen a szegényes szicíliai föld megkövetelte a háborúskodás miatt hiányzó munkaerőt. Azokat a kemény férfikezeket, melyeket akkortájt az olasz király épp ellenünk, a magyarok ellen küldött, hogy Doberdó szikláinál, vagy a Piave partján harcoljanak vélt vagy tényleges érdekekért. Persze, így volt ez az itthon maradt magyar földdel is... Ott, a távolban az ellenségeskedést nem érezte a nép, szerették, becsülték a magyar foglyokat. Leveleikből tudjuk, számukra a város területén létesített fogolytábor barakkjaiban emberséges volt az élet, folyt a helyiek és a magyarok közti cserekereskedelem, no meg az élő munka igénybevétele. A tábor területén egy kis kápolnát is emeltek az olaszok, amit azóta is "magyar kápolnaként" emlegetnek.
Vittoriában nem csupán ezt a kápolna vonja magára a magyar ideutazók figyelmét. A temetőben is van egy, mely 118 magyar katonára emlékeztet. Ezt a kápolnát már a háború után emelték, hirdetve, hogy az első világégés lényegében csak megszakította a két nemzet évszázadokra visszanyúló baráti kapcsolatát. Magyarországon a Rákoskeresztúri temetőben van olasz parcella, igaz, olasz pénzből hozták létre. De ha arra gondolunk, hogy a vittoriai, gondosan megépített kápolnát a város elöljárói és lakói folyamatosan gondozzák, önkéntelenül az itthoni, elfeledett - a diktatúra által elfeledtetett - magyar katonatemetők jutnak eszünkbe. Emlékeztetőül: a két világháborúban elesett magyar honvédhősök sírhantjait Gödöllőn éppúgy eltüntették, mint Budapesten vagy Kecskeméten.
Évtizedekkel ezelőtt Botz László alezredes, akkori római magyar katonai attasé feleségével ellátogatott Vittoriába. Tudomására jutott a sírkert, a kápolna léte. Katonához méltóan cselekedett, felvette a kapcsolatot a Hadtörténeti Múzeummal és Intézettel, s ezzel elindult az a folyamat, melynek eredményeként ma külön múzeum őrzi az olaszországi magyar katonahősök emlékét.
Nemrég magyar katonaküldöttség kereste fel Vittorio városát és az ottani honvédmúzeumot. Megtudtuk, hogy mihelyt megindult az anyaggyűjtés, hirdetések jelentek meg, a város, a környék lakossága örömmel adta át a még fellelhető emlékeket, honvédegyenruhákat, személyi tárgyakat és fényképeket. Ezt a gyűjteményt egészítette ki aztán a Hadtörténeti Múzeum saját gyűjteményéből. Így nyílhatott meg a magyar-olasz katonakapcsolatot bemutató kiállítás, benne egész történelmi múltunk Mátyástól az 1848-as időkig. Garibaldi magyarjainak emlékei éppúgy megtalálhatók a tárlók tárgyi anyagában, mint a II. világháború alatti eseményekre utalók. A múzeum meglepően látogatott, a város iskolásai itt ismerkednek a történelemmel, itt szívják magukba a múlt tiszteletét.