A közoktatásban megoldották a leglényegesebb feladatokat
Az oktatás területén jelentős feladatokat oldott meg a jelenlegi kormány - jelentette ki Pálinkás József, oktatási miniszter kedden este Nyíregyházán, a Fidesz-MDF közös választási fórumán, amelyen a pedagógus életpályáról tartott előadást.
Dátum: 2002-02-27 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=430
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:54.565696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca vezetője kiemelte: a közoktatásban megoldották a leglényegesebb feladatot, a hagyományos magyar iskolaszerkezet megerősítését.
Utalt arra, hogy bevezették a kerettantervet, amellyel létrejött egy ésszerűen egységes közoktatás. A miniszter az 1999-2001-ben végrehajtott béremelést is az egyik legnagyobb eredménynek tartja. - A jelentős béremeléssel az oktatási ágazat behozta azt a hátrányát, amely kis részben 1990-94, illetve döntően 1994-98 között keletkezett - vélte. Hangsúlyozta: a pedagógusok átlagbére ma már 108-110 százaléka a nemzetgazdasági átlagnak, mintegy tízezer forinttal keresnek többet a tanítók, tanárok.
A pedagógus életpálya modellről úgy vélekedett, hogy az szintén a legnagyobb előrelépések egyike. - A modell önálló bértáblát, s ahhoz kapcsolódó jelentős béremelést, valamint teljesítmény szerinti előmeneteli lehetőséget biztosít a pedagógusoknak - mondta Pálinkás József. Kifejtette: az életpálya modell megteremti a lehetőségét az elvégzett különmunkák anyagi elismerésének is.
Az oktatási miniszter a szakképzés átalakítását külön említette, s a legnagyobb hangsúllyal az intézményi és az oktatási eszközfejlesztésekről beszélt.
A felsőoktatási intézmények korszerűsítésénél a hallgatói létszám megháromszorozását emelte ki. Hozzáfűzte: hatékonyabban működő és a piaci viszonyokhoz, követelményekhez jól alkalmazkodó egyetemek és főiskolák jöttek létre az átalakításokkal.
Elismerően szólt az egykori Miskolci Nehézipari Egyetem átalakulásáról, amely - mint fogalmazott - "igazi egyetemmé" szerveződött, és a mai modern gazdaság által igényelt szakembereket képzi, a mérnököktől, a közgazdászokon át, a jogászokig.
A főiskolák közül a nyíregyházit emelte ki, ahol a tanárképzést felváltotta a széles skálájú, az élet szinte minden területét érintő diplomás szakemberképzés.