Vince-napi borünnep Füreden
A Balaton-felvidék csak a szőlészet és a borászat jövedelmezőségének növelésével őrizheti meg egyedülálló pannon táji jellegzetességét - hangsúlyozta szombaton a balatonfürediek hagyományos Vince-napi borünnepén a város polgármestere, Bóka István fideszes országgyűlési képviselő.
Dátum: 2003-01-19 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:00:56.984381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Balaton Fejlesztési Tanács volt elnöke utalt arra is, hogy átfogó intézkedésekre van szükség a Balaton-felvidék érdekében.
- Ahol komolyan ráálltak a szőlészet-borászat fejlesztésére, mint például a Nivegy-völgyben, jó felé indultak, míg Füred körül ez jóval nehezebb, mert nagyon sokan spekulatív céllal vettek földet és ezek a területek elhanyagoltak - vélte a polgármester.
Bóka István véleménye szerint a szőlészeti, borászati tevékenység és a kutatások támogatására, az egységes bor-régió megteremtésére, a közös piacszervezés kialakítására a jelenleginél többet kellene az országnak fordítania.
Az öt balatoni - a zalai Balaton-melléki, a badacsonyi, a Balaton-felvidéki, a füredi-csopaki és a déli, boglári - történelmi borvidék közös fellépésének a szükségessége mellett érvelt előadásában Májer János, a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója is, aki ehhez az öthöz hozzákapcsolta a közeli somlói borvidéket is.
A térségben lévő alig tízezer hektárt kitevő szőlőterület termését feldolgozó borászat versenyképességének a biztosításához közös piacszervezésre van szükség - hangsúlyozta a szakember.
Mint Májer János elmondta, a komoly fagyok ellenére még nincs veszélyben az új termés. Míg Badacsonyban eddig mínusz 14,5 Celsius fok volt a leghidegebb, a Somlónál pedig 20 fokos hideget is mértek ezen a télen, a fagykár nem haladja meg a természetes pusztulási aránynak megfelelő 15-20 százalékot, amelyet a szőlő pótolni tud.
A Nyugat-Európában fél évszázados múltra visszatekintő borút-mozgalom hasznáról Somogyi Gabriella, az MTA pécsi Regionális Kutatások Központjának munkatársa tartott előadást.
A kutató elmondta: az Európai Unió azért támogatja a borutakat, mert ezzel hozzájárul az ipar leépülésével járó kényszerű szerkezetváltás sikeréhez, jövedelemhez juttatja az érintett térségek lakóit, és helyben, lakóhelyükön biztosítja számukra a foglalkoztatást.
Az unióhoz csatlakozva a hazai borút egyesületek térségi összefogása szerezhet majd támogatást a közösségi pályázatokon - hangsúlyozta a szakember.
MTI - fidesz.hu