Nem túl sikeres a mentőszolgálat átszervezése
Az egészségügyi reform egyik kiemelt lépéseként a sürgősségi ellátás fejlesztése során az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) jelentős átalakítást hajtottak végre. Ám a sokak által és régóta sürgetett profiltisztítás egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Dátum: 2007-05-14 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:06.323276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az OMSZ átszervezésének eredményeként a szervezetről "leválasztották" a betegszállítási tevékenységet. A Molnár Lajos által elindított mentőreform mielőbbi megkezdését azzal indokolták, hogy így a szervezet költséghatékonyan és kizárólag a mentésre koncentrálva végzi majd a feladatát - írja a Napi Gazdaság. Az átalakítás levezénylésére László Imrét, a fővárosi Szent Imre Kórház főigazgatóját kérték fel. A miniszteri megbízott szakmai javaslatot tett le Molnár asztalára, aki rá is bólintott, jóllehet a korábban tervezett tízszázalékos leépítés helyett hatszázalékos létszámcsökkentést tartalmazott az anyag.
A mentőszolgálat jelentős szállítói tartozással és több százmillió forintos adótartozással végzi feladatát. A problémák azonban egyelőre nem veszélyeztetik a szervezet működését - mondta a Napi Gazdaságnak Kónya Zoltán, az OMSZ gazdasági főigazgató-helyettese. A helyzet pontosabb megismerése érdekében megkezdték a pénzügyi átvilágítást, ennek eredményétől teszik függővé a további intézkedéseket. A szolgálat idei költségvetési kerete 24 milliárd forint, ebből kell ellátni alapfeladataikat és a megmaradó szabad kapacitásból megoldani a rájuk háruló betegszállítást. A költségvetési törvényben meghatározott 800 millió forinton felül a légi mentés finanszírozását kell kigazdálkodniuk - mondta a főigazgató-helyettes. Ezt egyrészt az úgynevezett mentéskasszából, másrészt a betegszállítási tevékenységhez rendelt kasszából tudják finanszírozni.
A tavalyi lehetőségekhez képest a garantált rész, vagyis a mentési kassza összege nem változott, hasonlóképpen a betegszállítási kasszához, ám az alternatív betegszállító szervezetek által elvégzett szállítási feladatok miatt várható bevételeik a korábbiakhoz képest jócskán csökkennek. Eközben a működéshez szükséges eszközök állománya nem csökken, valamint újabb mentőállomások nyílnak országszerte.
Az OMSZ adótartozását a kényszer szülte. A létszámleépítések fedezetéül kapott finanszírozást ugyanis működési költséggé kellett változtatni, így amikor a fennmaradó támogatást vissza kellett fizetni, az adófizetési kötelezettséget teljes mértékben nem sikerült fedezni. Azóta ezt az összeget hónapról hónapra görgetik maguk előtt, az állammal szemben fennálló tartozások újratermelődését azonban a jövőben a nettó finanszírozásra való áttérés alapjaiban akadályozza meg - állítja Kónya, aki a pontos összegekről az audit befejezése előtt nem kíván beszélni. A szervezet a tervezett 464 helyett 215 alkalmazottól köszönt el.
hirtv.hu - fidesz.hu