Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

APEH-kommandó Kókára?

Balla György fideszes képviselő a pénzügyminiszterhez intézett hétfői interpellációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy Kóka János gazdasági miniszter több tízmillió forint áfa-befizetést kerül el azzal, hogy magáncélokat szolgáló villáját a tulajdonában lévő cég neve alatt építteti.


Dátum: 2007-05-14 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77226
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:07.364916, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

A képviselő szerint miközben a kormány másoktól azt várja, hogy "utolsó fillérig" kifizessenek minden rájuk nehezedő terhet, addig a kabinet tagjai "furamód kihúzzák magukat a köznek jogosan járó adók és járulékok egy részének megfizetése alól".

Balla György ezzel kapcsolatban azt is nehezményezte, hogy a pénzügyminiszter épp saját minisztertársánál "felejti el" észrevenni a feketegazdaságra utaló jeleket.

"Miért nem szól nagyvagyonú minisztertársának, hogy ne trükközzön, hanem legyen becsületes, fizesse be az adóját?" - tette fel a kérdést a fideszes honatya, aki arra is kíváncsi volt, vajon Kóka János villája esetében is fog-e az APEH vizsgálódni.

Veres János pénzügyminiszter szerint Balla György felszólalásával a bulvár lapok színvonalát ismételte meg a parlamentben.

"Olyan kifejezéseket használ, amely ebben az esetben, ha nem keverne össze, nem kellene, hogy használni kelljen ilyen kifejezéseket" - hangoztatta.

"Hát hogy jövünk mi ahhoz, hogy a kiváltságosoktól egyáltalán kérdezni merjünk?" - reagált Balla György, aki úgy fogalmazott, érti a miniszter személyeskedésének az okát.

"A magas költségvetési hiányért vajon miért a szerencsétlen fodrászok, kőművesek, autószerelők a felelősek és a kiváltságosok miért nem? - kérdezte Balla György.

A fideszes képviselő, ellentétben az Országgyűlés kormánypárti többségével, nem fogadta el a szakminiszter válaszát.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3773, 'source_type': 'media', 'source_id': 875, 'target_type': 'article', 'target_id': 67705, 'relation_type': 'describes'}