Sólyom a bírálta a nemzeti parkok összevonását
A köztársasági elnök szerint nem volt szerencsés a Fertő-Hanság és az Őrségi Nemzeti Park összevonása. Sólyom László országjáró sorozatának második állomásaként látogatott a térségbe, és Sarródon tartott tájékoztatót. Az államfő szerint sokkal több őrre lenne szükség.
Dátum: 2007-05-14 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:08.432989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban vasárnap azt látta, hogy az egész park területén mindössze nyolc őr dolgozik, holott legalább háromszor ennyire lenne szükség.
A köztársasági elnök a fertődi területeken civil fórumot tart, majd Hegykőn találkozik a térségi kistelepülések polgármestereivel, délután pedig Nagycenken nézi meg a hársfasort.
hirtv.hu - fidesz.hu