Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fülöp-szigetek: véget ért a szavazás és folytatódott az erőszak

Véget ért a szavazás hétfőn a Fülöp-szigeteki félidős parlamenti és helyhatósági választásokon, és a voksolás napján is folytatódott az erőszak, amelynek három hónap alatt több mint 120 halálos áldozata volt a délkelet-ázsiai országban.


Dátum: 2007-05-14 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=77230
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:07:08.772378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hétfői szavazáson, amelyet próbakőnek tekintenek a csökkenő népszerűségű államfő, Gloria Arroyo számára, mintegy 45 millió állampolgárt vártak az urnákhoz, hogy megválasszák a 24 szenátor felét, a képviselőháznak mind a 275 tagját, 81 tartomány kormányzóját, 118 nagyváros polgármesterét és több ezer más helyi tisztségviselőt.

A fokozott biztonsági intézkedések ellenére hat embert öltek meg hétfőn, és legalább ugyanannyit megsebesítettek a választással kapcsolatos erőszakos cselekményekben. A választási kampány kezdete, január óta 117 embert öltek meg. A rendőrség a gyilkosságok egy részét a kommunista lázadóknak tulajdonítja, akik mintegy negyven éve folytatnak gerillaharcot a szigetországban. A lázadókat azzal vádolják, hogy védelmi pénzt szedtek a választásokon indult jelöltektől.

Vasárnap Alejandro Lapinid, a rendőrség titkosszolgálatának vezetője figyelmeztetett: az Új Népi Hadsereg (NPA), a lázadók fegyveres szárnya kilátásba helyezte, hogy megzavarja a szavazást. Más gyilkosságokat helyi potentátoknak tulajdonítottak, akik így kívánják hatalmukat megőrizni. Két szavazóhelyiségre rátámadtak, az egyiket fel is gyújtották, a szavazócédulákat is elrabolták. Mindanao szigetének egyes eldugott vidékein, ahol muzulmán fegyveresek tartják rettegésben a lakókat, nem tudtak szavazni, fegyveresek ugyanis elrabolták a választási anyagokat és elkergették a választási bizottságok tagjait. Benjamin Abalos, a választási bizottság egyik vezetője viszont azt közölte, hogy az erőszak "egyes vidékekre" korlátozódott. Abalos elmondta, hogy a részvétel az ország nagy részében 70-80 százalékos volt.

2001-ben 111 embert öltek meg, a 2004. évi elnökválasztási kampány alatt pedig 148 ember halt meg erőszakcselekmények következtében a Fülöp-szigeteken.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek